2007. május 8. 14:42
Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját a nyilas hatalomátvétel után családjával Németországba vitték. A háború után nem térhettek haza. Portugália lett az új otthonuk, majdhogynem véletlenül. A világhírű üdülővárosban, Estorilban telepedtek le. Grófi idegenvezetés következik a királyok városában.
„Ha én egyedül beszálltam az autóba és elindultam, azt mondta: én jövök maga után, hogy ne történjen semmi baj. Mondtam, hogy nem kell, de ő jött mögöttem, amikor megérkeztem a házhoz, csak integetett és tovább ment.” - Horthy Miklós menyére vigyázott ennyire az olasz király.
Edelsheim Gyulai Ilona a mai napig Portugáliában él. Ő vezet minket körbe a száműzetésben élő európai uralkodók II. világháború utáni lakhelyén, és beszél nekünk a szintén száműzetésben élő Horthy-család itteni életéről. De előtte, hogy hogyan jutottak ide, ahhoz vissza kell mennünk a ’40-es évekbe.
Edelsheim Gyulai Ilona Horthy fiának, Isvánnak volt a felesége. Istvánt, aki vadászpilóta volt, gépével a keleti fronton lelőtték. Az özvegy a családdal maradt.
Tisztelte apósát, cselekedeteit nem vonta kétségbe soha. Akkor sem, amikor Horthy Hitlerrel tárgyalt a magyarországi zsidók helyzetéről. Hitler a zsidókérdés úgynevezett megoldását sürgette. A magyar kormányzó erre úgy felelt, ő már mindent megtett, amit az illendőség határain belül meg lehetett tenni. Hitler azonban elégedetlen volt Horthy-val, többet akart az addig meghozott zsidótörvényeknél: az emberek elpusztítását követelte.
1944. március 18-án újabb találkozót tartottak. Horthy Kállai Miklós kormányfő tanácsa ellenére utazott a Klessheim-kastélyba. Hitler azt mondta a kormányzónak, hogy óvintézkedéseket kell hozni, tart attól, hogy a magyarok kilépnek a háborúból. Másnap a német hadsereg megszállta Magyarországot. Miután a kormányzót hazaengedték, a németbarát Sztójay Dömét nevezte ki miniszterelnöknek.
Zsidó szerzők könyveit zúzzák be Kolozsváry-Borcsa Mihály államtitkár hathatós irányításával. Erről döntött áprilisban az új kormány. Májusban ennél jóval tovább ment: megkezdték több százezer vidéki zsidó deportálását, a budapestieket gettókba zárták. Horthy egy hónapig hagyta, majd leállította a deportálásokat. A kormányzó szeptember 15-én rádiószózatában bejelentette, hogy Magyarország az előzetes fegyverszüneti megállapodást kötött Moszkvában. A tábornoki kar nagy része viszont nem engedelmeskedett. A kiugrás nem sikerül. Német csapatok foglalták el a főváros stratégiai pontjait. Horthy másnap visszavonta proklamációját, és engedve a nyomásnak kinevezte Szálasit miniszterelnöknek, majd lemondott kormányzói posztjáról.
A kormányzót – a lemondása utáni napon – a németek családjával együtt Németországba szállították. Egy bajorországi kastélyban tartották őket fogva. Otto Skorzeny a hírhedt náci kommandós vitte Horthyékat Németországba – igaz akkor a Wolf ezredesként mutatkozott be. -„Ribbentropp, a külügyminiszter volt ott, ő volt az egyik autóban az apósomékkal, és a következő autóban volt a sofőr, a Skorzeny ült elől, az Oberst Wolf és István, Ila meg én ültünk hátul. És amikor elindult az autó, valahogy rosszul kapcsolt a sofőr és valamit mondott neki az Oberst Wolf én nem hallottam, de a sofőr úgy remegett, vörös lett az egész nyaka. Na, gondoltam, jó kezekben vagyunk.” – emlékezik vissza a grófnő.Az állomásról külügyminiszteri kísérettel érkeztek meg a Hirschberg-kastélyba. Miután Skorzeny elment, tapasztalt őrök vigyáztak a magas rangú foglyokra, akik hivatalosan a birodalom vendégei voltak. „A kastély őrségét a dachaui koncentrációs tábor parancsnoksága küldte oda, tehát ugyanabból az SS-egységből kerültek ki Horthyék őrei, mint amelyik a lágerben adta az őrséget.” – számol be a tényekről a Weiljelm levéltárának igazgatója, Berhard Wöll.
Ilona grófnő szerint kemény idők voltak ezek: „Úgy beszélt a Gestapo-főnök rólunk, hogy die Hunde, a kutyák. Az élelem, amit kaptunk eleinte nem volt rossz, azt mondták, hogy diplomata ellátás és túl jó a kutyáknak. És ezt nagyon hamar megszűntették. Főleg egytálételt, káposztalevest kaptunk.” Hiába volt rossz az étel, és a budai várban felszolgálthoz képest szinte ehetetlen, a formaságokra mégis adtak – ezt már Reinhard Eisner meséli, aki helytörténészként kutatta Horthyék életét: „ Mulatságos volt, hogy a szolgák frakkban szervírozták az ételt, miközben az nagyon szerény volt, Horthyék minden ettiketelőírást betartottak, pedig hát nagyon egyszerű ételt kaptak.”
1945. április 28-ától viszont már bármit hallgathattak. Ekkor menekültek el a németek. A kastélynál megjelentek az amerikai csapatok.
Máig nem lehet tudni, hogy miért, de Horthy-t nem végezték ki a németek. Pedig Himmler parancsba adta: ha menekülni kell, a politikai foglyok nem maradhatnak életben.
Horthyék az amerikai megszállás után néhány évvel elköltöztek Weilheimből. Legszívesebben Olaszországba mentek volna, de ott – ahogy menye mondja – túl erős volt a kommunista párt. Az asszony ezért titokban Svájcba utazott és az ottani portugál követségen mindannyiuknak vízumot szerzett. Azonnal útnak indultak. Vonattal Svájcon át Olaszországba, onnan pedig hajóval rögtön Estorilba mentek, a száműzetésbe kényszerült európai uralkodó családok városába. Az akkor rendkívül népszerű üdülőhelyre.
Edelsheim Gyulai Ilona: Rengetegen jöttek üdvözölni. Első volt az olasz király, aztán jöttek a főhercegék.Riporter: A Habsburg főhercegék?Edelsheim Gyulai Ilona: Igen, a Habsburg főhercegék, de a magyarországi ág, József, Anna.
Házat béreltek, a helyi magyarok segítettek felszerelni, berendezni az épületet. Az első vacsorát is tőlük kapták, pörköltet ettek aznap este. Aztán mindenki lefeküdt aludni: „Az egyetlen gondom az volt, hogy szalmamatracok voltak. Féltem, hogy anyósom, apósom hogyan fognak szalmamatracon aludni, ez nekem gondot okozott. Végül is semmi gond nem volt. Másnap anyósom megemlítette, hogy ilyen jót nem aludt még sehol. Apósom nem kommentálta.”
Ilonának Portugáliában – nem úgy mint Németországban - nem kellett dolgoznia. Az amerikai nagykövettől és három magyartól minden hónapban kaptak pénzt:
Edelsheim Gyulai Ilona: Mi abból az alapból éltünk, amit az amerikai nagykövet összehozott részünkre. Négy ember adott össze, mindenki 100 dollárt, és azt kaptuk rendszeresen. Itt nagyon olcsó volt a személyzet, egy szakácsnőt és egy szobalányt tudtunk venni magunknak.
Salazarnak, a portugál diktátornak meghatározó szerepe volt abban, hogy Estorilban telepedett le a száműzött európai arisztokrácia nagy része. A portugál kormánynak meggyőződése volt, hogy ami Európában végbe megy változás, akár a nyugati demokráciákban, akár a Szovjetunióban, az téves. Portugália úgy gondolta, segít a régi típusú Európa visszaállításában azzal, ha befogadja ezeket az uralkodócsaládokat. Horthy néhányszor találkozhatott Salazarral. A diktátor nagy hatással volt rá. Egy 1955-ben megjelent portugál könyvben – amely a száműzött uralkodókkal foglalkozik – Horthy is szerepel. A volt kormányzó a következőt mondta a szerzőnek Salazarról: „Kormányának szigorú alkotmányos jellege ellenére diktátornak nevezik néhányan. Nem ő az egyedüli, akire jogtalanul használták ezt a címet. De ha minden diktatúra ilyen lenne, akkor a jelenleg ismert kormányformák közül a valóságban ez a legjobb.”
Salazaréknak fontos volt, hogy a befogadottak békében éljenek egymás mellett, az egykor ellenséges országok vezetői nehogy egymásnak essenek. Estorilban éppen ezért nemcsak az egy főre jutó királyok száma volt kiugróan magas, hanem a kémeké is.
Az agg Horthy Miklóst egy politikai esemény tudta még lázba hozni: az 1956-os forradalom. Egész nap a rádiót hallgatta. A szovjetek bevonulása után viszont soha többet nem kapcsolta be a készüléket. Családja szerint utána magába fordult és már nem igazán foglalkozott semmivel. Néhány hónappal később 1957. február 9-én meghalt. A lisszaboni angol katonai temetőben temették el.
