2007. április 3. 15:57
1989-ben egyik napról a másikra megszüntették a Munkásőrséget, a 60 ezres felfegyverzett párthadsereget. Még ma is több tízezren élnek az egykori tagok közül, de múltjukról hallgatnak. Lefegyverzésük rendben történt, de még a ’90-es években is attól tartottak a politikusok, hogy a szürke egyenruhások puccsra készülnek.
Még a rendszerváltás utáni években is tartotta magát a legenda, hogy a volt munkásőrök puccsra készülnek. Pedig a felfegyverzett párthadsereg már a megszüntetése előtt is fogatlan oroszlán volt.
Az alapítás ötvenedik évfordulójáról senki nem emlékezett meg. Legfeljebb otthon, titokban. Ilyen emlékezők még ma is több tízezren lehetnek. Az ünnepre kitüntetések és díszfelvonulás helyett egy szerény makett született.
A Munkásőrséget az 56-os forradalom utáni hevületben hozták létre, nehogy hasonló támadás érhesse a kommunista rendszert. Az új alakulatok felfegyverzése sürgős volt: 1957 márciusában a pesti házfalakon megjelent egy rövidítés: MUK. Vagyis: márciusban újra kezdjük. A válasz is hamar megszületett: HUKUK. Azaz, ha újra kezditek, újra kaptok. Na, ezek voltak a munkásőrök.
Az első időkben 15-20 ezer önvédelmi fegyvert osztottak ki a lelkes civileknek. Lett is baj belőle. Mindenféle összetűzésekről lehet olvasni különböző jelentésekben, részegen lövöldöző munkásőr, letartóztatják, de kihozzák, konfliktus a rendőri riadó egységek és a munkásőrök és karhatalmisták között.
Az ideológiailag megbízható önkéntesek, akiknek egyébként sokáig a párttagság is kötelező volt, rendszeres kiképzést kaptak. Igaz, havonta legfeljebb egy-két órában gyakorolták a fegyverforgatást. Az országos parancsnokságon kidolgozott vészforgatókönyvek várták a rendkívüli helyzetet. Végül a nagy bevetésből soha semmi nem lett, a szürkeruhások legfeljebb asszisztálhattak néhány meleg helyzetben.
Germuska Pál, történész: Az egyik a csehszlovákiai bevetés biztosítása volt, a másik 1972-ben ill. 1973-ban, amikor nagyszabású rendőri akciók voltak márc. 15-én a lánchídi tüntetésnél és egyebek során, ott a munkásőrök szintén láttak el biztosítási feladatot, igazoltattak, rendőr segítségével letartóztattak.
1985-ben, a szokatlanul kemény télen még a munkásőröket vetették be a hideg ellen. Ember volt bőven, az állomány létszáma ekkora elérte a 60 ezer főt. Alig három év múlva viszont már a testület puszta léte is bizonytalanná vált.
1989-re a Munkásőrség is felhígult, azaz megjelentek soraiban a más politikai nézetet vallók. Legalábbis ezt állította az országos parancsnok a minisztertanács védelmi bizottsága előtt. Azt mondta: fideszes és MDF-es tagjaik is vannak, az MDF-ből ráadásul két elnökségi tag is. Miközben már hónapok óta ment a vita a testület sorsáról, javában folyt az újoncképzés. A megszűnés évében még 400 jelentkeztek munkásőrnek.
Az ellenzéki kerekasztal tárgyalásokon az egyik fontos kérdés éppen a munkásőrség jövője volt. Az új politikai erők ugyanis tartottak a felfegyverzett alakulattól. Nem mintha olyan erősek lettek volna, de hát mégis: esküvel fogadták, hogy megvédik a szocializmust, ráadásul fegyverük is volt hozzá.Boross Péter, volt miniszterelnök: Mind a honvédség, mind a rendőrség ellenérzéssel volt a munkásőrséggel szemben, politikailag nagyon megbecsült, de katonai vagy egyéb teljesítmény szempontjából lebecsült szervezet, szóval nem a rokonszenvüket élvezték.
Az MSZMP vezetői ragaszkodtak a munkásőrséghez. Csak annyit ígértek, hogy átalakítják a szervezetet. Úgyis kellenek emberek, akik katasztrófa helyzetben helyt állnak. Az ellenzék viszont azt mondta, egyáltalán nem kell a felfegyverzett párthadsereg.Mécs Imre, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapítója, országgyűlés képviselő: A leszerelt tagokkal együtt bizony ez 150-180 ezer embert is jelenthetett, akiknek fegyverforgatási gyakorlatuk volt, a munkásőrök maguk pedig hazavitték a fegyverüket, és otthon volt. Nem ismertük az összetételüket, mi mindig csak azokat a marcona képeket láttuk, amit az április 4-i fölvonulásokon volt látható, és úgy gondoltuk, hogy semmiféle párthadseregnek egy demokrácia nem lehet terepe. Germuska Pál, történész: Az utolsó pillanatig, 1989 őszéig a pártvezetés és annak nagyon széles középvezetői rétege is 10 körömmel ragaszkodott a munkásőrség fenntartásához, mert ebben látták a biztosítékot, hogy (…) legyen egy, a párthoz, marxista-leninista ideológiához és személy szerint a pártvezetőkhöz maximálisan hűséges fegyveres erő, amellyel a kommunisták esetleg meg tudják védeni magukat, ha egy konfliktus kitör Mo-on.
A munkásőrség volt a mumus. Az átmenet idején mindenki tőlük tartott, vagy rájuk hivatkozott. Germuska Pál, történész: ez mindig alkalmas volt arra, hogy ezzel riogatni lehessen. Grósz, Németh Miklós egyfajta ellenkező ütőkártyaként hivatkozni lehetett arra, hogy elvtársak, csináljuk azt a reformot, mert jönnek ezek az öreg taták, és itt még elővesznek valamit a spájzból.
Aztán – néhány nappal az ötvenhatos évforduló előtt – mégis megszületett a döntés: a munkásőrséget jogutód nélkül meg kell szüntetni, a honvédség gyűjtse be tőlük a fegyvereket és a felszereléseket.
Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter: a hadsereg nagyon rövid idő alatt végre tudta hajtani, minden zavaró körülmény nélkül. Simán. Semmiféle olyan ellenállás, atrocitás nem történt. Nem, mert a munkásőrség vezetőivel nagyon pontosan megállapodtunk, mindent tervszerűen hajtottunk végre. Mikor a rendszerváltás előtti utolsó honvédelmi minisztertől kérdezem, igaz-e a legenda, hogy azért kellett ripsz-ropsz lefegyverezni a munkásőröket, mert azok puccsra készültek, csak nevet. Azt mondja, valóban, akkoriban mindenki ezzel jött hozzá.Még a rendszerváltás utáni években is előfordultak olyan rémhírek, hogy szervezkednek a munkásőrök. Az akkori belügyminisztereknek még néha adtak munkát az ilyen hírek.
Boross Péter, volt miniszterelnök: Én magam emlékszem, talán 92-ben volt, hogy Baranyában valami titkos munkásőr fegyverraktár létezik, nyilván talán a levél hihetőbb volt, vagy miért, de én szóltam ez ügyben a Baranya megyei főkapitányságra, az ki is szállt, körbevette, és egy üres épületet talált.
Mindenesetre, biztos, ami biztos, a megszüntetés után alig másfél héttel még népszavazásra is föltették a kérdést: megszűnjön-e a munkásőrség? Az emberek 95 százaléka azt mondta: igen. A politikai élet akkori szereplői szerint ez már csak színjáték volt. Mint ahogy a felfegyverzett munkásőrökkel való riogatás is pusztán eszköz volt a régi hatalmi elit kezében. 17 év távlatából már lehet tudni: nem volt ok a félelemre. A szürke egyenruhák azóta múzeumba kerültek. Az egykori légió még élő, láthatatlan tagjai otthon ülnek, és nem mutatják az arcukat. A munkásőrség története egyfajta kuriózum lett.
