"Jó a gáz minősége"
2007. április 2. 18:20
Nem volt gond a gáz fűtőértékével - legalábbis a Magyar Energia Hivatal vizsgálata szerint. Tavaly sokan panaszkodtak arra, hogy a szokottnál hosszabb idő alatt melegszik fel a lakás. A hivatal szerint a gond nem a gázzal, hanem a gázkészülékekkel lehetett.
A szerelő szerint 20-30 százalékkal kellett növelni egy debreceni ház fűtésének a teljesítményét tavaly. Akkor azt mondta, azért, mert a lakások nehezebben melegedtek át. 2006-ban rengetegen panaszkodtak erre. Az RTL Klub Híradó is többször foglalkozott a témával.
A vizsgálat nemrég fejeződött be. A Magyar Energia Hivatal szakemberei szerint nem volt semmi gond a földgáz minőségével.
„A vizsgálat egyértelműen igazolta, hogy megfelelő volt ez a fűtőérték. Sőt, azt tudom mondani, hogy az elmúlt években is végzett már a hivatal ilyen vizsgálatokat, és még soha nem tapasztaltuk azt, hogy fűtőértékkel gond lett volna” – mondta Kecskeméti Ottó, a Magyar Energia Hivatal vezető főtanácsosa.
Közben még mindig tart a Magyar Energia Hivatal vizsgálata a TIGÁZ-nál és az Elektromos Műveknél is. A hivatal a gázműveknél azért vizsgálódik, mert sok panasz érkezett arra, hogy túl magas összegről küldtek számlát. Az áramszolgáltatónál pedig azért, mert a bejelentések szerint nem kézbesítették időben a csekkeket.
Eredmény legkorábban május elejére várható. Mindkét szolgáltató akár több millió forintos bírságot is kaphat.
Vissza kell fizetni a túlszámlázást
Vasárnap óta már kötelesek a gázszolgáltatók nyolc napon belül visszafizetni ügyfeleiknek azt a pénzt, amennyivel túlszámláztak az átalánydíjas rendszer miatt. Erre azonban csak az elszámolási időszak végén, a kézhez kapott végszámlával van lehetőség - derül ki a Magyar Gázipari Egyesülés közleményéből.