Gyurcsány-Putyin villámtalálkozó Moszkvában
2007. március 22. 18:30
Gyurcsány Ferenc Moszkvában tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A magyar kormányfő elmondta: ha Magyarországon gáztározó van, az fontos fegyver a kezünkben. Ha az országon keresztül nemzetközi gázvezeték húzódik, az szintén fontos eszköz függetlenségünk megőrzésében. A miniszterelnök szerint mindezt együtt kell mérlegelni, amikor egyik vagy másik megoldásról beszélünk.
Gyurcsány Ferenc cáfolta, hogy a magyar kormány elkötelezte volna magát akár az orosz Kékáramlat, akár az Európai Unió által tervezett Nabucco gázvezeték mellett. Akik azt mondják, hogy Magyarország kötelezze el magát, anélkül, hogy tisztában lennénk a feltételekkel, felelőtlen politikát követnek, vagy egy általunk nem ismert érdeket képviselnek - reagált Gyurcsány Ferenc a Fidesz bírálatára, amely szerint a kormányfő nem áll ki az új európai energiapolitika mellett.
Magyarország még nem döntött, mert még nem is dönthetett. A legfontosabb, hogy a magyar háztartásokban és ipari üzemekben mindig legyen gáz, a mindenkori magyar kormánynak kötelessége mindent megtenni a folyamatos gázellátás érdekében - közölte a kormányfő.
A megbeszélésen az orosz elnök és a magyar miniszterelnök egyetértett abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok a rendszerváltás óta még sosem voltak ilyen jók. A magyar áruforgalom az utóbbi négy évben megháromszorozódott, a magyar export pedig 455 millió dollárról 2 milliárdra emelkedett. Ezen belül az Oroszországba irányuló magyar élelmiszerkivitel a duplájára nőtt.
Vlagyimir Putyin is örömmel nyugtázta, hogy a kétoldalú megállapodások folyamatosan teljesülnek, a két ország kapcsolatát nem terhelik vitás kérdések. A magyar gazdaság számára pótolhatatlan az orosz kapcsolat, de Oroszországnak is elemi érdeke, hogy jó politikai és gazdasági kapcsolatokat ápoljon Magyarországgal, mint uniós állammal. A találkozó nyilvános részében az orosz elnök megjegyezte: a két ország energetikai kapcsolatai 'nem fejlődnek rosszul', bár két éve voltak kifogások az olajszállítások akadozása miatt, de ezek az ügyek rendeződtek. A gázszállításokkal sincs probléma - mondta Putyin, hozzátéve, hogy 'nagy terveik vannak a magyarokkal' ezen a területen.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és kísérete a moszkvai villámlátogatás után még csütörtökön este hazautazik Magyarországra.