2007. március 18. 17:14

Közel 20 ezren látták hétvégén a budapesti Mezőgazdasági múzeumban megrendezett hagyományos Orchidea kiállítást. Az egykor még kuriózumnak számító trópusi virágot ma már akár egy panellakás 8. emeletén is lehet termeszteni.

Több mint 50 hazai gyűjtő virágaiból szerveztek kiállítást a hétvégén a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban. A régebben kuriózumnak számító orchideákat és broméliákat ma már akár egy kisebb lakásban is lehet nevelni, éppen ezért egyre népszerűbbek.

„Előfordult már olyan, hogy valaki nagyon dicsérte a növényt és azzal ment el, hogy én ezt a növényt otthon biztosan nem tudnám tartani, és ott állt a tulajdonos mögötte és elmondta, hogy bizony ő is egy panellakásban a 8dik emeleten tartja a növényeket, ezt nehezen hiszik el a látogatók, a gyűjtő számára ez okozza a legnagyobb örömet” – mondta Pachinger Zoltán, a Magyar Orchidea Társaság elnöke.

A hétvégén közel 20 ezren nézték meg a magángyűjtemények legszebb darabjait. Volt, aki tanácsért ment el a kiállításra.

A legtöbben pedig fényképezték a különleges növényeket.

Az első trópusi orchidea 1731-ben került Európába, a Bahamákról, ma pedig már csak egy hazai kertészetből évente 200 ezer virágot szállítanak külföldre – kétszer annyit, mint ahány orchidea összesen van Magyarországon.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!