2007. március 18. 16:00

Jövőre már felső tagozatban is tanítanak olvasást az általános iskolásoknak. Jelenleg ugyanis ötödiktől már ismeretanyagot tanítanak a gyerekeknek, és nem pedig azt, hogy hogyan kell elolvasni és megérteni a szöveget.

Jövő szeptembertől már nem csak az alsósok, hanem az ötödikesek és hatodikosok is tanulnak majd olvasni. A tesztek azt bizonyítják: hogy a gyerekek nagy része hiába olvassa el a szöveget, nem érti meg. A 15 évesek közül például csak minden második tudja elsőre, hogy mit olvasott. De így van ez a matekkal is, amelyet nem tudnak a gyakorlatban használni.

“Ezek nem alakulnak ki időben. Ha tetszik, ez egy olyan befektetés az ismétlési, pótlási lehetőség, amely később busásan megtérül: mindenki képes legyen megfelelően olvasni és számolni” – mondta Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium államtitkára.

Egy iskolában is úgy gondolják, hogy fejleszteni kellene az olvasás képességét, csak nincs rá idejük. Már így is sok ismeretanyagot kell belepréselniük a magyarórák tanrendjébe.

“Nagyon nehéz viszont abba a heti 4 órába mindezt biztosítani, ha marad ez a tananyag, ami eddig van. Az lenne a jó, ha kapnánk segítséget, hogy mi is az, amit ki lehet venni” – mondta Csornai Judit, a Szent László Általános Iskola igazgató-helyettese.

Ebben az iskolában 120 órás tanfolyamra íratják be a tanárokat, enélkül ugyanis nem taníthatnának egyszerű olvasást a felső tagozatos gyerekeknek.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!