Tömegtüntetés az atomreaktor ellen
2007. március 17. 19:50
Több tízezer ember tüntetett Franciaország öt városában a Normandiába tervezett első, úgynevezett harmadik generációs atomreaktor ellen szombaton.
Becslések szerint 40 ezer demonstráló vonult az utcákra Bretagne tartományban, Rennes-ben, de több ezres tömeg volt az észak-francia Lille-ben, keleten Strasbourgban, az ország középső részén fekvő Lyonban és a délnyugati Toulouse-ban is.
A francia hatóságok március elején engedélyezték a 3,3 milliárd euróba kerülő reaktor építését Normandiában, a La Manche-csatorna közelében. A harmadik generációs, úgynevezett nyomottvizes erőmű (EPR) építése még az idén elkezdődhet.
Franciaország elektromos energiájának háromnegyedét atomreaktorokban állítja elő - ezzel csúcstartó a világon. Az 58 jelenleg üzemben lévő reaktort 30 évvel ezelőtt, az első nagy olajválság idején építették. 2015-től kezdve fokozatosan lejár az idejük, ezért a 90-es években német és francia tudósok kifejlesztették a nyomottvizes reaktort, amely 17 százalékkal kevesebb fűtőanyagot igényel és élettartama 60 év. Forrás: AFP - Független Hírügynökség