2007. március 17. 14:37

A gondozók ugyanis kivitték a három hónapja szüleletett oroszlánkölyköket a közönség közé, ahol bárki megcirógathatta őket. A simogatás mindössze 20 percig tartott, hogy ne zaklassák fel túlságosan az állatokat, de akkora sikere volt, hogy vasárnap újra megismétlik.

Valóságos tumultus alakult ki a Debreceni állatkertben, hogy mindenki odaférjen a kisoroszlánokhoz. A gyerekek, de még a felnőttek is meg akarták cirógatni Szultánt és Szingalánát, a mindössze 3 hónapos oroszlánkölyköket.

A simogató akció mindössze 20 percig tartott. Amint idegesebbé váltak az oroszlánkölykök és felgyorsult a szívverésük a gondozók azonnal szünetet tartottak. Simogatás közben pedig folyamatosan ügyeltek arra, hogy senkin ne essen még egy karcolás sem.

„A kezünket nem tesszük a fejük, illetve az álkapcsuk közelébe, mert nagyon tűhegyes kis apró fogaik vannak. Ahhoz képest, hogy mennyit voltak az utóbbi időben mozgatva, mennyit lettek fogdosva, a gyerekek által simogatva, meglepően jól tűrik még mindig a simogatást” – mondta Marsalkó László, gondozó.

Az oroszlánsimogató akciót vasárnap is megismétlik. Az oroszlánkölyök még karácsonykor születtek. Valószínűleg az enyhe tél miatt, 3-4 hónappal korábban, mint azt várták, de életben maradtak. Azóta ők az állatkert kedvencei.

A két kisoroszlán valószínűleg nem marad Debrecenben. Apjuk idővel ellenfelet látna bennük, és megtámadná őket.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!