Egyre több fegyvert foglalnak le

rtl.hu

2007. március 14. 14:24

Egy budapesti pincében, három Borsod megyei településen és a röszkei határon is találtak fegyvereket a rendőrök, illetve a vámosok.

Pisztolyokat, átalakított fegyvereket, fegyveralkatrészeket valamint fekete lőport találtak a rendőrök Budapesten, egy VII. kerületi ház pincéjében kedden. A 35 éves tulajdonos állítása szerint a fegyverek egy részét munkahelyéről, egy fegyvergyárból szerezte be, a többit vásárolta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály munkatársai egy Garay utcai ház pincéjében találtak rá az engedély nélkül tartott, öt darab flóbert pisztolyra, két átalakított fegyverre, két tucat fegyveralkatrészre és 10 gramm fekete lőporra. A nyomozók egy lakossági bejelentés után vizsgálták át a helyiséget. A pince 35 éves tulajdonosa ellen lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indult eljárás, de szabadlábon védekezhet.

A férfi a kihallgatásán azt mondta, hogy a tárgyak egy részét munkahelyéről, egy fegyvergyárból hozta el, míg a többit különböző helyeken vásárolta, saját célra szerezte be. A férfi állításait és az ügy részleteit még vizsgálják, a munkába fegyverszakértőt is bevontak.

Több tucat éles lőfegyvert, éles lőszert, hangtompítót és átalakított fegyvereket foglalt le a rendőrség kedden Mezőkeresztesen, Bükkábrányban és Hatvanban. A rendőrségnek nincs olyan információja, hogy ezekkel a fegyverekkel a március 15-ei rendezvényeket akarták volna megzavarni.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Rendészeti Biztonsági Szolgálat munkatársaival együttműködve hallgatták ki a kedden elfogott négy gyanúsítottat, akik közül csak egyet, egy 43 éves mezőkeresztesi férfit vettek őrizetbe. A többiek szabadlábon védekezhetnek.

A gyanúsítottak lakásán összesen több mint 50 darab éles és hatástalanított fegyvert foglaltak le. A fegyverek között géppisztoly és egy, a XVIII. századból származó, sétapálcába rejtett pisztoly is volt. A gyanúsítottakat éles lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítják, amiért akár 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.

Kalasnyikov-alkatrészeket és bajonetteket találtak a röszkei határon a vámosok egy osztrák autóban. Kedden délután akart bejönni az országba az autóval két külföldi, és bár azt mondták, hogy nincs náluk semmi, a határőrök mégis átvizsgálták a járművet. Végül a kesztyűtartóból, a fűtésrendszerből és a műszerfalból előkerült egy szétszerelt AK gépfegyver és öt darab bajonett.

A szerb és osztrák férfit azóta őrizetbe vették, az ügyet pedig átvette a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Zsombok György, az NNI igazgató-helyettese szerdán elmondta: egyelőre úgy tűnik, hogy a külföldieknek és a lefoglalt fegyvereknek nincs köze a március 15-i ünnepségen - állítólag - rendbontásra készülő szélsőséges csoportokhoz.

A fegyverek mellett egyébként még egy rozmáragyart és két festményt is találtak a vámosok, így a férfiak ellen a fegyvercsempészet mellett természetkárosítás miatt is eljárás indult. Egyelőre egyikük sem tett vallomást.

Forrás: Független Hírügynökség

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!