2007. március 8. 22:50
Több mint 200 vasutas munkahelye szűnt meg, a Máv azonban mindenkinek ajánlott másik munkát, többségük ezt el is fogadta. A Házon kívül egy bakter és egy kalauz utolsó munkanapját követte végig.
Ortutay Mihály 39 éve dolgozik a MÁV-nál, Solt közelében egy kis elhanyagolt épületben dolgozik. Váltókat állít, szóval bakter. Boros Krisztina az utolsó munkanapján beszélgetett vele, mielőtt megszüntették volna azt a vonalat, ahol dolgozott, és mielőtt nyugdíjba ment. Ez a Kunszentmiklós-Dunapataj vasútvonal volt.
- Éjszaka nem aludtam. - Tényleg?- Hát, ha el is aludtam, újból fölébredtem, féltem hogy most elkések – utoljára.- Izgult?- Hogy hogy telik el, hosszú lesz. Meg hát téma volt, hogy jönnek búcsúztatni, egész más már ez a nap, nem olyan mint a többi.
És az őrbódé, ahol a bakter utoljára teszi a dolgát:
- Valamikor régen ebben az őrbódéban is voltak?- Igen, mikor még annyi vonat volt, hogy két váltókezelő volt, egy volt bent, egy volt itt. Meg közben tolatni kellett, rengeteg vonat volt, meg kocsi.- Ez mikor volt?- Kb. tíz-tizenöt éve.- Akkor még nem volt unalmas. Reggel elhoztuk a reggelit, és volt, hogy visszavittük…- Nem volt idő megenni?- A szendvicset nem volt idő megenni, mert ha pl. volt 10 percünk, akkor meg kellett pucolni a váltót vagy a lámpákat, petróleumlámpa volt minden váltóban, a jelzőhöz ki kellett menni, ami másfél kilométerre volt, azt kivilágítani. Mostanában ilyen már nincs, már csak unalom van.
Közben az állomáson a bakter már várja a szerelvényt. Megnézi az óráját… - Én azt hiszem, lassan ki is megyek lecsukni a sorompót.- Ez a bicikli - ez szolgálati kerékpár?- Hát, úgy szolgálati, hogy nekem az, mindig rossz a vasúti bicikli, mindig én csináltam meg, és meguntam, és ezért a sajátommal járok. Ezzel járok haza is, ez az én közlekedési eszközöm. Szabadjegyem van rá…
Majd jön a váltóállítás, és bezúg a vonat – koszorúval az elején.
- Ez a vasút nem az a vasút, ami volt.- Miért nem az?- Úgy, mint az egész ország, ahogy megváltozott, minden megváltozott, ez is megváltozott. - A munka mennyit változott az elmúlt évek alatt?- Gyakorlatilag majdnem nincs is munka, majdnem csak a jelenlét a fontos, mármint a mellékvonalon, itt, leépült. Hétköznap jöttünk 6 óra 40-kor, és 18.40-ig voltunk. Hát reggel hétköznap volt egymás után 1-2 vonat, de utána nagy szünet volt. Háromnegyed 10-től fél háromig nem volt semmi.- Az ember szégyellte sokszor a fizetést fölvenni. Csak itt voltunk, itt voltunk, az unalom majd megevett bennünket, gyakorlatilag munka nem volt. Volt egy pár személyvonat, és kifújt. Erre az utóbbi években jóformán csak az jött, aki szolgálatba járt, régebben meg tömve volt…Így, hogy a vasút gyakorlatilag már nem az, ami volt, ez olyan, mint mikor a házasság tönkremegy, és a vasút is most az én szememben így van, amikor beszüntetnek ennyi vonalat, akkor jobb, ha az ember nem hazamegy, nem menne másfelé, szabadulna.- És erre jó lesz most a nyugdíj.- Hát igen, ez egy menekülés… Na, fölnyitom utoljára a sorompót, hadd menjenek az autósok. Hát, ezzel most kész, befejeződött egy pályafutás, új élet, nyugalom…- Sajnálja?- Sajnálom kicsit. Várom azt is, hogy ne kelljen jönni, de azt is sajnálom, hogy.. jó volna azért jönni. Nem is tudom. Majd később kiderül, biztos hiányozni fog…
Danajka László a szintén bezárt Kál-Kápolna-Kisterenye vonalon volt kalauz. Ez a vonal is megszűnt, vele az utolsó előtti napján találkoztunk. A megszűnő vonalak miatt tüntetők zászlókkal, mécsesekkel érkeztek az állomásra. A vonaton koszorú, a szerelvény körül fotósok… A vonaton pedig a jegykezelő emlékezik:
„Itt szét lehet nézni, lehet nézni a tájat, ami az országban talán az egyik legszebb táj. De biztos, hogy a legszebb vasútvonal. Itt emberekkel lehet beszélgetni, ismerkedni, rengeteg ismerősöm, rengeteg barátom van a vonalon. Fővonalon erre nincs idő. A vonaton nosztalgiázó utasok ismerősként köszöntik a kalauzt.-Jó napot kívánok! Menetjegyeket kérem kezelésre!
- Rengeteget kell talpalni, pláne fővonalon, le-fel ugrálni a vonatokon jó magas lépcsőkre…Maga a munka nem igazán nehéz azokkal az emberekkel, akikkel nincsen gond, gyakorlatilag az emberek 99 százalékával. Ilyenkor egyszerű helyzetünk van. Szinte nem mondanám munkának, amit végzünk.
– Csókolom, hogy teszik lenni?- Vagyok, de minek.- Hát, hogy lehet így beszélni? Sokat járt vasúttal, ugye?- Sokat.- Most hogy viszi a tojást föl Terenyére?- Sehogy.- Nem buszozik? Azt már nem. Azon nem tudom vinni a tojást, hát azon biztos nem.- Forduljon már ide, hát haragszik rám?- Dehogy haragszom én Misikém. Hát nem jól mondom? A buszra hová lehet feltenni a krumplit vagy valamit? Sehova.- Különben mennyire zsúfolt ez a járat? - kérdeztük a kalauzt.- Rendkívül változó. Van, amikor tényleg alig van utas, de nagyon sokszor előfordul, hogy nem férünk el, egymás hegyén-hátán vannak. Pláne, ha biciklis csoport jön a vonattal, akkor kocsit kérnek megerősítésképpen, de úgyis kevés.
Verpelét – fekete zászló - Ha jól tudom, a vonalbezárás miatt tették ki a fekete zászlót?!- Nem vonalbezárás, üzemszünet hivatalosan.
- Nehezebb nem lesz, másabb lesz. Hiányozni fog ez a vonal, az itt lakó emberek, és ezek a barátok, akik itt voltak. - Mi az, amit ezután csinál majd? Csak fővonalon jár majd?- Igen, fővonalon. Budapest-Eger, Füzesabony–Eger viszonylatokban fogunk dolgozni. Sokkal rosszabbul érinti azokat, akik ezen a vonalon laktak, itt dolgoztak, nekik a bejárás lényegesen rosszabb lesz.
