Elárverezték Obi-Wan Kenobi köpenyét
2007. március 7. 7:55
300, film- és tévéprodukcióból ismert viselet került kalapácsa alá egy londoni aukción. A legdrágább darab a Csillagok háborúja egyik főszereplője, Obi-Wan Kenobi köpenye volt.
Az öltözetet 1977-ben Sir Alec Guiness viselte, aki a 4. Epizódban játszotta el Kenobi szerepét. A ruhadarabot egy ismeretlen, telefonon bejelentkező vevő vette meg.A híres köpeny a Csillagok háborúja után még feltűnt a Múmia című filmben, sőt feltevések szerint a 'Rózsa nevében' is, majd évekig egy kölcsönzőben lógott, anélkül hogy ismerték volna az eredetét.
25 ezer fontért adták el a Mel Gibson által viselt skót öltözetet a 'Rettenthetetlen' című filmből, míg Kevin Costner Robin Hood jelmeze mindössze 7200 fontot ért. Johny Depp öltözete a 'Csokoládé' című filmből 600 fontért talált gazdára, míg a Sean Connery által az Indiana Jones sorozatban viselt kétrészes öltönyt 20 ezer fontért (csaknem 8 millió forint) vásárolták meg.
Az olcsóbb kategóriájú elárverezett holmik között volt például a Juliette Binoche katonai zubbonya az 'Angol betegből' 100 fontért illetve a Donald Sutherland által a 'Tű a szénakazalban' viselt öltöny 90 fontért.
Az aukció sikerén felbuzdulva a jelmezeket árverésre bocsátó Angels cég igazgatója, Tim Angel megígérte, 'körülnéz még a raktárban'.
Forrás: Független Hírügynökség