Remény a diszkóbaleset vétlen áldozatának
2007. március 5. 17:02
Vannak olyan dolgok, amiket utólag nagyon bánunk. Ilyen például Bódás Betti esete is, aki már nagyon megbánta, hogy a diszkóból hazafelé menet beült részeg barátnője mellé az autóba. Betti, a vétlen utas nyaktól lefelé lebénult. Családja és barátai most azon fáradoznak, hogy pénzt gyűjtsenek gyógyulására.
Betti 3 éve, vétlen utasként szenvedett diszkóbalesetet. Az ittas sofőrnek semmi baja nem lett, Betti nyakcsigolyája viszont szilánkosra tört. Tolószékbe került, de a kezeléseknek köszönhetően ma már tudja mozgatni a kezeit.
Betti a szerencsésebbek közé tartozik. A diszkóbalesetek nagy része ugyanis tragikusan végződik. Néhány éve például egy ötszemélyes autóban összesen kilencen utaztak hazafelé. Közülük hárman a helyszínen életüket vesztették. Köztük volt egy 26 éves fiú is.
A rendőrök szinte minden éjjel ellenőrzik az ittas vezetőket az utak mentén, hogy elkerüljék az ehhez hasonló tragédiákat. De azt mondják, a helyzet semmit nem változik. Pedig az intő példa nem kevés.
Betti egy speciális tolószéknek köszönhetően minden nap felállhat pár percre. Betti barátnői is rendszeresen segítenek neki, a 24 éves lány ugyanis leginkább velük jár kikapcsolódni. Barátnői azt mesélik, a nehézségek ellenére sosem keseredik el.
A barátok elhatározták, segítenek Bettinek a gyógyulásban. Őssejt-beültetésre szeretnék Kínába vinni, amihez még öt millió forintot össze kell gyűjteniük.
A lányok több diszkóval is megegyeztek, hogy március 9-én és 10-én a bevétel egy részét barátnőjüknek adják, így járulva hozzá a kezeléséhez. Aki tehát hétvégén bulizni indul, gondoljon Bettire is!