2007. március 3. 14:38

A boltoknak azért nem éri meg kártyaleolvasót beszereltetni, mert a bevétel 3-5 százalékát át kell utalniuk a banknak. Sok kereskedő szerint ez túl nagy ár, ezért sokan inkább lemondanak a kártyával fizető vásárlókról.

A vásárlás nem lesz drágább a vevőnek, ha bankkártyával fizet - a kereskedők viszont sokat fizetnek. A bankkártyás fizetések után ugyanis a kereskedőknek a bevétel 3-5 százalékát át kell utalniuk a banknak. Sok kereskedő szerint ez túl nagy ár, ezért nem hajlandók beszereltetni a kártyaleolvasó terminálokat a boltjukba. Nem csoda tehát, ha nyugat-európában négyszer annyi, közép-európában pedig kétszer annyi helyen fogadják el a kártyákat, mint Magyarországon. Sokan éppen a külföldi vendégek miatt vezetik be a kártyaleolvasókat.

„Külföldi vendégeink miatt volt szükség a terminálra, hogy bankkártyával tudjanak fizetni nálunk, ők azok, akik még két darab ásványvizet is bankkártyával fizetnek ki, és nem készpénzben. Hatvani Zília, üzletvezető.

Az egyik vezető lakossági bank szerint viszont azért ilyen magasak a jutalékok, mert a telepítésnek és kártyaolvasónak az összes költségét ők állják.

„A nyugat-európai országokban a kereskedők legtöbbje maga ruház be ahhoz, hogy legyen neki kártyaleolvasó terminálja. Magyarországon ez nem így van” – mondta Hargitai Teréz, az OTP Bank bankkártya üzletágának igazgatója.

A viszonylag kevés terminál ellenére a boltokban már a magyarok között is egyre népszerűbb a kártyás fizetés: a legfrissebb felmérés szerint ma már a vevők 45 százaléka szeretne kártyával fizetni - ha tudna.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!