2007. március 2. 21:59

Befogadó iskola vezetője, volt állami gondozott, hajléktalan fiatalok segítője és önkéntesként gyógyító orvos kapták a Pannon Példakép Alapítvány díját.

Az alapítvány 2007. évi első díjátadóján a több száz jelölt közül a kuratórium által kiválasztott három legkiválóbbnak adták át a Példakép Díjakat, s a velük járó egy-egymillió forintot. Ők hárman Magyarország új példaképei. Egy alternatív iskola vezetője, egy volt állami gondozott, aki sorstársain segít, és egy gyermekorvos, aki a világ nyomornegyedeiben gyógyít.

„Nem teszünk különbséget a gyerekek között, sem aszerint, hogy honnan származnak, sem aszerint, hogy épek vagy valamilyen sérüléssel születtek, az iskolánk alapvetése, hogy minden gyerek egyszeri és megismételhetetlen” – mutatta be munkahelyét Kókayné Lányi Marietta, a Gyermekek Háza Alapítvány és alternatív iskola pedagógiai vezetője, az egyik díjazott.

Pesthidegkúton járunk, egy olyan iskolában, ami nemcsak a mászófal miatt különleges. Itt ugyanis teljesen természetes, ha mondjuk egy Down-szindrómás kislány mászik a meredek falon, hiszen ép társaival együtt jár iskolába.

Ugorjunk egy nagyot, ezúttal Pestszentimrére, ahol Tina, az egykori állami gondozott, ma már több diplomás segítő azon dolgozik, hogy sorstársai, a volt állami gondozott fiatalok ne kallódjanak el az intézetből kikerülés után sem. Most is egy ilyen találkozón vagyunk, mert az utógondozás nélkül ezeknek a fiataloknak senki sem fogná a kezét.

„Sajnos azt kell mondanunk, hogy ha mi nem lennénk, valószínűleg ők hajléktalanok lennének” – mondta Tinó Krisztina, a Diótörés Alapítvány munkatársa.

És most jöjjön az önkéntes orvos, Dr. Nemes János, aki adásunk idején már a Fülöp-szigetek felé repült, de nem nyaralni, hanem dolgozni ment. A nyomornegyedekben élő embereket fogja gyógyítani.

„Mi azokat próbáljuk megcélozni, akik soha nem jutnak el orvoshoz” – mondta Dr. Nemes János, önkéntes orvos, a Menedék egyesület elnöke.

Nemes doktor a Madarász utcai gyermekkórházban gyerekorvos, kardiológus.  Évente két hónapig pedig önkéntesként segít a világban élő nyomorgó embereken.

A három díjazott, vagyis a példaképek nem is ismerik egymást. Különböző emberek, különböző célokkal, de közös bennük, hogy mindhárman saját szerepüknél sokkal fontosabbnak tartják a célt, amit kitűztek. Vagyis azt hogy másokon önzetlenül segítsenek.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!