Mortimer 3 év 10 hónapot kapott
2007. március 1. 17:57
Három év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a fiatalembert, aki 2005-ben kardjával megszúrt egy fiút Budapesten. Az ítélet még nem jogerős. A Mortimer becenéven ismert fiú ügyvédje enyhítésért fellebbezett.
Mortimer 2005 májusában a Várfok utcában várakozó 21-es buszon sebesített meg életveszélyesen egy fiút. A bíróság csaknem másfél évvel később hirdette ki az ügyben az ítéletet: „Bűnös emberölés bűntettének kísérletében, ezért a bíróság 3 év és 10 hónapi büntetésre ítéli.”
A bíró szavait a vádlott rezzenéstelen arccal hallgatta. Testvére egy év börtönbüntetést kapott, két évre felfüggesztve. Ő volt az, aki darabokra fűrészelte a kardot, és elrejtette házuk pincéjében. A vádlott az eljárás során beismerte tettét, de bűnösségét tagadta. Néha azzal védekezett, hogy önvédelemből szúrt, néha pedig azzal, hogy véletlenül. A megszúrt fiú a tárgyalás után azt mondta, nem bocsát meg támadójának, mert élete a támadás után teljesen megváltozott.
„Orvoshoz járok, otthon vagyok, iskolába nem tudok járni, magántanuló vagyok” – mondta Patai József.
Ügyvédje kártérítési pert is indít, mivel a fiú lépét kioperálták a kórházban.
„Meg kell várnunk a jogerős ítéletet, mármint a büntetőperben, és ezt követően kártérítési pert indíthatunk, amely persze pergazdaságossági szempontból nem volt indokolt, mert ebben is el lehetett volna dönteni” – mondta Kamarás Péter ügyvéd.
A sértett családja hárommillió forintot követelne a kártérítési perben.