Bezárással fenyegetik a szabálysértő kórházakat

rtl.hu

2007. február 28. 18:30

Felére csökkenhet az onkológiai centrumok száma, miután a minisztérium vizsgálatot indított az elküldött betegek miatt.

„Emberileg, szakmailag és minden szempontból elfogadhatatlan és botrányos” – így reagált Horváth Ágnes egészségügyi államtitkár arra, hogy rákos betegeket küldtek el néhány hete a debreceni Kenézy Gyula kórházból, mert nem volt pénz a kezelésre.

Két hölgy hasonlóképpen járt. Egyikük papírjaira rá is írták a kórházban, hogy pénzhiány miatt kell várnia a kemoterápiára. Bár a debreceni kórházban azóta újra ellátják a betegeket, az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálatot indított. Ennek még nincs vége, de ha kiderül, hogy a kórház hibázott, megbüntethetik.

Dr. Kovácsy Zsombor, az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke: Bírságot szabhat ki a felügyelet, 10 millió forint lehet ez maximumRiporter: De ez a betegeken már nem segít.Dr. Kovácsy Zsombor: Nem, de elrettentő példa lehet.

Az egészségügyi államtitkár ennél jóval szigorúbb.

„A tárca mindenképpen kész arra, hogy ha szükséges, akkor a centrumoktól megvonja a működési jogot, hiszen elfogadhatatlan, hogy bármelyik onkológiai centrum ne nyújtson megfelelő ellátást a betegeknek” – mondta Horváth Ágnes egészségügyi államtitkár.

Ezért most a tárca is országos vizsgálatot indított. Ennek végén a mostani 500-ről akár a felére is csökkenhet a rákos betegeket gyógyító intézmények száma. Szakorvosok szerint inkább kevesebb, de jobban felszerelt helyen kellene gyógyítani a betegeket, de az erről szóló terveket már több mint 10 éve nem sikerül megvalósítani.

Úgy tudjuk, vannak olyan tervek, hogy csak a 7 régióközpontban lenne onkológiai centrum, a megyei kórházakban pedig kisebb beavatkozásokat végezhetnének. A fővárosban egy országos központ maradna.

Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója szerint ez reális, mert már most sok beteget hozzájuk küldenek a kisebb kórházakból.

„Nagyon sokféle indok van. Van szakmai és van pénzügyi is” – mondta dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.

Az Egészségügyi Minisztérium várhatóan néhány hónapon belül dönt az onkológiai rendszer további átalakításáról.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!