2007. február 21. 17:50

Megtalálták a móri bankrablásnál használt fegyvereket a pénteken őrizetbe vett tatabányai férfi lakásán. Őt eredetileg a veszprémi postásgyilkossággal gyanúsították, de elfogása után bevallotta, hogy ott volt Móron is.

Egy szekrénynek az alsó részéből kerültek elő a móri fegyverek. Egy speciálisan kialakított rejtekhelyről. Egy skorpió géppisztoly, ezzel mészárolták le a móri bankrablás áldozatait. A szekrény azonban mást is rejtett.

'Ezek között megtalálható az a pisztoly is, amelyet a másik elkövető szintén használt a móri bankfiókban, és amellyel több lövést adott le, és a biztonsági őr sérülését okozták' – mondta Zsombok György, a Nemzeti Nyomozóiroda igazgatóhelyettese.

A fegyvereket annak a tatabányai férfinek a lakásán találták meg, akit még pénteken vettek őrizetbe. A sajtóban N. Lászlóként emlegetett férfit a veszprémi postásgyilkosság miatt keresték, eredetileg. Néhány hónapja viszont a tarjáni erdőben megtalált csomagokból olyan lőszerhüvelyek kerültek elő, amelyek a Móron használt fegyverhez tartoztak. Egyebek mellett azokat találták meg a nyomozók vasárnap.

N. Lászlót hétfőn helyezték előzetes letartóztatásba. Társát pénteken fogtak el Tatabányán. Őt a sajtóban W. Róbertként emlegetik. Őt is a móri bankrablással gyanúsítják. Kihallgatták, és vallott.

'Arra merült fel megalapozott gyanú, hogy W. Róbert a bűncselekmény napján jelen volt Móron, a bankon belül ő volt az, aki az ajtóban az ügyfeleket elküldte, gyakorlatilag egy társról beszél még, aki a bankban a bűncselekményt elkövette. Ezt a társat N. László személyében nevezte meg' – mondta Csizner László, a Nemzeti Nyomozóiroda.

N. László viszont más szereposztásra emlékszik. Hogy pontosan milyenre, a nyomozók nem árulták el. Viszont tény, hogy a társa ujjlenyomatát találták meg a móri bankfiók bejárati ajtaján. Ezen és a fegyvereken kívül bizonyítékként még egy olyan cipőt is lefoglaltak a rendőrök, amelynek mérete és talplenyomata megegyezik a móri bankrablás után talált talplenyomattal. Azt, hogy valójában ki lőtt a móri bankfiókban, a nyomozásnak kell kiderítenie. A tízmillió forintos nyomravezetői díjat viszont valószínűleg kifizeti a rendőrség, mivel a postásgyilkossággal is gyanúsított férfit egy bejelentő segítségével találták meg.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!