2007. február 15. 23:45
Mi lesz a kórházakkal, a betegekkel, az orvosokkal, ápolókkal, az egész rendszerrel az átalakítás után? A nagy kérdés, hogy hol járunk most, erről azokban a kórházakban, ahová elmentünk, szinte semmit sem tudnak, pedig a reform elsősorban róluk szól.
A kis Bencét kontrollra hozta az édesanyja a Svábhegyi gyermekklinikára. Bence december óta küzd légúti betegségével, és várhatóan még hónapok telnek el, mire teljesen rendbejön. Most szerencsére a doktornő mindent rendben talál, de három hónap múlva újabb kontrollra várja a családot. Kérdés, hogy hová.
Édesanya: - Mi lesz velünk, hová fogunk járni?
Dr. Bánfi Andrea csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász: - Én bízom benne, hogy lesz hová, és tudjuk folytatni a kezelést, de - őszintén szólva - nem tudom megmondani, hogy mi várható, telefonáljanak előtte mindenképpen.
Dr. Bánfi Andrea: - Minket is foglalkoztat, meg a betegeket is, a betegek szinte minden alkalommal megkérdezik, hogy mi lesz az intézmény sorsa. Nyilván azt remélik, hogy mi tudunk valamit mondani, sajnos nem tudjuk, és ez a bizonytalanság rossz érzéssel tölt el.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben azt mondják, a hosszantartó kezelések alatt különösen fontos, bizalmi kérdés az orvos-beteg kapcsolat.
Tar Aranka, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főorvosa, szakszervezeti titkár: - Ezek a kapcsolatok néha 10-20-30 évesek, ez a kapcsolat most úgy látszik, hogy meg kell szakadjon, ez a bizonytalanság a betegeket rendkívüli módon bántja, a depressziójukat rontja, és sajnos az öngyilkossági késztetésüket fokozza.
Két intézmény egy november óta állandóan változó, és még mindig nem végleges listáról, a bezárandó kórházak listájáról. A hónapok óta tartó bizonytalanság az orvosokat, nővéreket is megviseli.
Dr. Bánfi Andrea: - Nagyon törekszem arra, hogy ez a mindennapi munkámat ne korlátozza. Természetesen - novembertől - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak álmatlan éjszakáim, nem gondoltam arra, hogy egy jól felépített szakmai háttérrel a hátam mögött hová fogok menni. Természetesen ezek a kérdések foglalkoztatnak, de úgy érzem, hogy nem tudok az eseményekre hatni, tehát meg kell várnom, hogy mi lesz a döntés.
Tar Aranka: - Nagyon nagy nehézséget okoz, az ember 30 éves tapasztalata miatt megpróbál nyugodtan, higgadtan viselkedni, de meg kell, hogy mondjam, hogy ez csak a látszat, és nem mindig sikerül, mi legalább olyan feszültek, legalább olyan bizonytalanok vagyunk.
A politikusok, intézményvezetők hónapok óta huzakodnak. Voltak már olyan hírek, hogy teljesen bezárják a két kórházat, de olyanok is, hogy csak az ágyak számát csökkentik, esetleg elköltöztetik vagy feldarabolják őket. Ebben a helyzetben nincs, aki megnyugtassa a betegeket, akik félnek az ismeretlentől. Különösen nagy baj ez a pszichiátrián.
Dr. Horváth Szabolcs, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet orvos-szakmai vezetője: - Ők nagyon szoronganak emiatt, olyat is tapasztalunk, hogy visszaesnek, visszajönnek a régi tüneteik.
Pintér György: - Egy biztonságot jelent, mert tudom, hogy itt bármikor van helyem, ha ez nem lenne, akkor ez a bázis megszűnik, akkor vagy otthon bezárkózik az ember a lakásába, és nem megy sehová, vagy befekszik egy kórházi ágyba, ahol semmi mást nem tud csinálni, csak feküdni, és az a lelket tönkreteszi.
Pintér György már kintről jár vissza hetente háromszor a pszichiátriai foglalkoztatóba. Most éppen jövő évi naptárat készít. Ő sem tudja, képes lenne-e egy új helyre beilleszkedni.
Pintér György: - Megpróbálnék egy másik helyre járni mindenképpen, de nagyon valószínű, hogy otthagynám és hazamennék.
A legutóbb kiszivárgott hírek szerint mindkét kórház a hét teljesen megszűnő intézmény között van, de a minisztériumban azt mondják, egyelőre nincs döntés. Így csak annyi biztos, márciusig marad a bizonytalanság.
