Vizitdíj, nagy a készülődés
2007. február 13. 18:15
Ahány kórház és háziorvos, szinte annyiféleképpen lehet majd befizetni a vizitdíjat. Egy intézményben többféleképpen is szedhetik majd a 300 forintokat csütörtöktől.
Készpénzzel mindenhol lehet majd fizetni, lesz ahol bérletet is lehet venni, de telefonon keresztül is fizethetnek a betegek. A kórházak az első napokban óriási sorbaállásra számítanak.
Február 15-től a rendelők és a kórházak bejáratánál a vizitdíj automaták fogadják majd a betegeket.
Lesz olyan automata, ahol a pénz mellett a Taj-kártyát is be kell dobni, és rögtön azt is ellenőrzi, érvényes-e a kártya.
Vizitdíj-bérletet is lehet majd váltani, 5 és 10 alkalomra előre ki lehet fizetni a kezelések árát. Ilyen bérleteket több háziorvos, és más kórházak is készítettek, például a Zala Megyei Kórházban. Ezek is különbözőek lehetnek, de mindegyiket elfogadják például az önkormányzatnál, ha valaki igazolni szeretné a korábbi befizetéseket.
Minden kórházban lesz olyan hely, ahol készpénzzel is lehet fizetni. Zalaegerszegen viszont csak ilyen lesz.
A Szent Imre Kórházban azonban olyan pult is lesz, ahol pénzt is váltanak az automatákhoz, ha kell.
A korábbi tervekkel ellentétben mégis lehet mindenhol telefonon vizitdíjat fizetni. Úgy, mint a parkolójegyet, vagy autópálya-matricát venni. Csak egy internetes regisztráció kell hozzá. Ennél a módszernél nem kell sorbaállni, de 15 forinttal többe kerül.
A miniszter szerint bár sokféleképpen lehet fizetni, minden rendben zajlik majd.
„23 helyen, ahogy itt is információs pultokat üzemeltetünk az ÁNTSZ munkatársaival, a betegek honlapokon és a dr. infó vonalain is tájékozódhatnak”- mondta Molnár Lajos, egészségügyi miniszter.
A kórházak azt mondják, felkészültek a csütörtöki bevezetésre, van, ahol előre pecsételik a nyugtákat, de sorok ennek ellenére lesznek a kasszáknál.