Iskolabezárások: módosult a lista
2007. február 9. 18:11
Három szakközépiskola megmenekült, két másikat viszont újonnan választottak az integrálandó intézmények köré - egyebek mellett ez derül ki abból a tervezetből, amelyet péntek délután küldött szét az önkormányzat a budapesti szakközépiskoláknak. Így összesen 20 iskola szűnik meg, 18-at pedig egy másik intézménybe olvasztanak.
A legújabb elképzelések szerint mégsem szűnik meg a Batthyány-Strattman László Szakképző Iskola és Gimnázium, mivel az iskola vezetősége megállapodott a Bókay János Humán Kéttannyelvű Szakközépiskolával az integrációról - mondta Ifi István, a Fővárosi Önkormányzat oktatási ügyosztályának vezetője a Független Hírügynökségnek.
Megmarad az Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola is, amit eredetileg a Szabóky Adolf Műszaki Szakközépiskolába akartak olvasztani. Mivel az önkormányzat belátta, hogy a befogadó iskola épülete sokkal rosszabb állapotban van, és a kihasználtsága is alacsonyabb, a Szabóky szűnik majd meg.
Nem zárják be a Szabómester Szakképző Iskolát sem, ahova a hátrányos helyzetű diákok járnak, sőt ez lesz a Mérei Ferenc Szakiskola jogutódja is, amelyik beolvad a Szabómester Szakképző Iskolába - mondta Ifi. Az ügyosztály vezetője a változások között említette még, hogy a Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskolát a Csepeli Szakképző Központtal vonták volna össze, de a gyakorlati szempontok mérlegelése után úgy döntöttek, a Budai Szakközépiskola lesz az intézmény jogutódja.
A nagy múltú Soós István Borászati Szakközépiskola jövője még mindig nem eldöntött. Az önkormányzat listáján a bezárásra ítélt iskolák között szerepel, de elképzelhető, hogy az intézmény talál magának a borászok között fenntartót az önkormányzat helyett. A főváros mindenesetre csak az elméleti képzést költöztetné át a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskolába, a gyakorlat ezentúl is a budafoki tangazdaságban lenne.
Ez még nem a végleges terv, az oktatási bizottság február 21-i üléséig még módosulhat - hangsúlyozta Ifi. A közgyűlés március elsején mondja ki a végső szót az ügyben.
A szakközépiskolák szerint pontatlan adatok alapján dolgozták ki, hogy hány iskolát kellene bezárni vagy átszervezni Budapesten. Van olyan intézmény, ahol 80 százalékos a kihasználtság, miközben a javaslatban 59 százalék szerepel. Valamennyi érintett szakközépiskola pénteken kapta meg a javaslatcsomagot, amit 15 napon belül véleményezhetnek, végleges döntés március 1-jén lesz.
Hiába éhségsztrájkolt és láncolta magát a padhoz Pécsi Ágnes, az idén 150 éves Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskolát összevonják egy másik intézménnyel. Az iskola szerint bőven 80 százalék feletti a kihasználtságuk, az önkormányzat máshogy számol, szerintük csak 59 százalék. A főváros terve szerint összesen 20 szakközépiskolát zárnak be és 18-at összevonnak.
„Némi változás állt be abban a tervezetben, amit az ügyosztály már korábban elkészített, hiszen voltak olyan javaslatok, amelyet az ügyosztály, a hivatal fontolóra vett, és ennek megfelelően módosította az eredeti álláspontját” – mondta John Emese, a Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottságának alelnöke.
A módosított álláspont egyelőre titkos, amíg minden iskola meg nem kapta a saját levelét. A Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola helyzete azonban változatlan. Az igazgatónő szerint akár bírósághoz is fordulnak, hogy megmentsék.
„A közoktatási törvénynek vannak olyan paragrafusai, különösen a 84. paragrafus, amely kinyilvánítja a gyermekek mindenek felett álló érdekét. Itt kétségbe vonható, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdeke döntött a mi iskolánk bezárásakor” – mondta Törökné Scriffert Edit, a szakközépiskola igazgatója.
A pedagógusoknak, diákoknak, szülőknek 15 napjuk van arra, hogy véleményt mondjanak az önkormányzat elképzeléséről. A Fővárosi Közgyűlés március 1-jén dönt az iskolák sorsáról.
Forrás: RTL Klub Híradó, Független Hírügynökség