Emésztőből került elő az eltűnt kisfiú

rtl.hu

2007. február 9. 17:58

Saját házuk emésztőgödrében találták meg annak az ötéves kisfiúnak a holttestét, aki még kedden tűnt el Máriapócson. A boncolás szerint fulladás okozta a szerencsétlen kisgyerek halálát. A rendőrség tovább vizsgálja azt, hogy a kisfiú hogyan kerülhetett a szennyvízaknába.

Három nap után péntek reggel kilenckor a tűzoltók találták meg az eltűnt kisfiút: a család házának emésztőgödrébe esett bele. A fiú holttestét akkor találták meg, amikor a tűzoltók ki akarták szivattyúzni az emésztőgödröt és előtte csáklyával belekotortak. A kisgyerek apja azt mondja, nem érti, hogy esett bele a fia, mert a fedél rajta volt, amikor ott kereste.

„Azt is felemeltem, belenéztem, hogy nem véletlenül beleesett. Visszafedtem gyorsan, rádobtam egy cserépdarabot, és akkor már mentem is tovább” – mondta Bódi Gyula.

Már a keresés első napján csáklyával megkotorták az emésztőgödröt, de akkor nem találták benne a kisgyereket. Azokon a helyeken kezdték inkább keresni, ahol a tanúvallomások szerint látták a kisfiút az eltűnése után. Három napig keresték a városban és környékén, amikor újra visszatértek a házhoz.

„A teljes tüzetes átvizsgálásra azért csak most került sor, mert első körben azokat a helyeket kellett megnézni, ahonnan élve előkerülhetett volna a kisfiú” – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az ötéves kisfiú kedden délután tűnt el házuk udvaráról. Rendőrök, határőrök tűzoltók, speciális mentők és civilek, csaknem 100-an keresték egész éjszaka. Minden óra számított, mert kabát nélkül tűnt el. Mivel a család csak néhány napja lakik a városban, a rendőrség először arra gondolt, a kisfiúnak honvágya támadt korábbi otthona után.

„Először arra gondoltunk, hogy a kisgyerek először a korábbi lakhelyére akart visszamenni, ezért - az időt és a sebességet kiszámolva - körülbelül 5-10 kilométeres körzetben a Máriapócsról elvezető utak területén végeztünk kutatást” – mondta korábban Kánya Zoltán, a kutatás vezetője.

Csütörtökön már helikoptert is bevetettek. Ez sem vezetett eredményre. A speciális mentők kutyája este jelzett a halastónál. Itt folytatták volna reggel a keresést, de már nem volt szükség rá. Időközben megtalálták a holttestét. A rendőrök külön nyomozócsoportot hoztak létre. Úgy tudjuk, az apát hazugságvizsgálatnak is alávetették. A rendőrök tovább nyomoznak, de egyelőre bűncselekményre utaló nyomot nem találtak. A rendőrség egyelőre közigazgatási eljárás keretében vizsgálja, hogy terhel-e valakit felelősség az ötéves kisfiú haláláért.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!