2007. február 7. 16:14

Két és fél év után elkezdődött a paprika botrány tárgyalása. A Szegedi Fűszerpaprika Rt. vezérigazgatóját, és a cég másik két vezetőjét azzal vádolja az ügyészség, hogy szándékosan rákkeltő anyaggal - aflatoxinnal - fertőzött pirospaprikát hoztak forgalomba.

A vád szerint ezen kívül megtévesztették a vásárlókat, amikor Szegedi Paprika néven valójában részben Dél-Afrikából, Peruból, Brazíliából és Spanyolországból  importált fűszert árusítottak.

A paprika botrány 2004 őszén robbant ki. Akkor derült ki, hogy olyan fűszer került forgalomba, amely aflatoxinnal, egy speciális gombafajjal szennyezet, amely májrákot okozhat. Akkor az egészségügyi miniszter leszedette a boltok polcairól az összes paprika örleményt és elkezdődtek a vizsgálatok.

„Azon termékek, amelyek aflatoxin szintje meghaladja a legmagasabb határértéket, nem hozható forgalomba sem önállóan, sem egyéb élelmiszerekkel, vagy élelmiszer összetevőkkel keverés útján” – mondta Garamvölgyi Balázs, ügyész.

Kiderült, hogy három gyártó paprikájában volt a méregből. Köztük volt a Szegedi Paprika Zrt. is. A cég vezetője a bíróság előtt azt mondta, hogy ártatlan és megalapozatlanok az ellene felhozott vádak.   „Fogalmi zavarokat használ a vád, tehát bizonyos fogalmakat nem magyaráz meg. A származási hely, az eredet megjelölés, a földrajzi név, meg a cégnév, ez négy különböző dolog, de mindegyik arról szól, hogy Szegedi Paprika” – mondta Zamecsnyik Péter, ügyvéd. A céget azzal is gyanúsítják, hogy megtévesztette a fogyasztókat, mert a Dél-Afrikából, Peruból és Brazíliából, valamint Spanyolországból származó fűszerpaprikát is 'szegedi paprikaként' értékesítette, illetve a csomagoláson feltüntették a 'Magyar Termék Nagydíj' és a 'Kiváló magyar élelmiszer' feliratokat.  A tárgyalás szakértők meghallgatásával folytatódik.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!