Felfüggesztették a vasutassztrájkot
2007. február 1. 19:31
Nem tartják meg pénteken egyórás figyelmeztető sztrájkjukat a vasutasok, és a MÁV-kórházak dolgozói sem tartanak munkabeszüntetést. A sztrájk felfüggesztése mellett azután döntöttek, hogy a csütörtöki tárgyalások az egészségügyi tárcával eredményesnek bizonyultak.
A vasutas szakszervezetek a budai MÁV-kórház tervezett megszüntetése, illetve a budapesti és a szolnoki MÁV-kórház átalakítása miatt hirdettek egyórás figyelmeztető sztrájkot péntekre. Erre a napra az érintett intézmények dolgozói is egész napos, reggel 8-tól este 8 óráig tartó munkabeszüntetést terveztek.
Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca államtitkára az egyeztetés után azt mondta, sikerült megállapodni a szakszervezetekkel a tárgyalások üteméről. Február 25-én éjfélig mindenképpen lezárul az egyeztetés, a tárca pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálják a megoldást - fogalmazott.
Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke is eredményesnek nevezte az első, sztrájkkészültségben tartott egyeztetést, és megerősítette, hogy ha február 25-e előtt sikerülne megállapodni, felhagynak a munkabeszüntetés tervével. A kormány alapvetően két alternatívát kínált az ágazat számára. Az egyik lehetőség az, hogy a MÁV-kórházak a vasúti egészségügyi rendszeren belül maradnak, és elkülönülten működnek. A másik változat szerint a MÁV-kórházak egy központi gyógyellátó intézménybe olvadnak, és ott működnek tovább. Ennek részleteiről azonban még korai nyilatkozni - mondta.