Szabad a tilosban parkolni
2006. december 28. 12:35
A szilveszteri rendezvények miatt az év utolsó napján az összes várakozást és megállást tiltó tábla hatályát feloldotta a fővárosi rendőr-főkapitányság Budapesten.
A rendőrség csütörtöki közleménye szerint ezzel az intézkedéssel a parkolási gondokat kívánják enyhíteni. A rendőrség kéri a járművezetőket: a tilalom alól feloldott helyeken is úgy várakozzanak, hogy ne akadályozzák a forgalmat, ne okozzanak balesetet.
Nem kell parkolási díjat fizetni Székesfehérváron sem
A korábbi évekhez hasonlóan Székesfehérváron is ingyen parkolhat minden autós január 2-ig. Minden parkolási zóna ingyenes, az automaták nem működnek. Az új esztendőben azonban megváltozik a rendszer, ugyanis jelentősen drágulnak a tarifák. A parkolási bírság 2000 forintról 5000-re nőtt, a belvárosban pedig csak két órát lehet egyszerre várakozni, a 240 forint helyett 480 forintért óránként.
Forrás: Független Hírügynökség