Hárommal több kiemelt kórház lehet

rtl.hu

2006. december 4. 18:37

A soproni, siófoki és a karcagi kórházak esélyesek.

Szarvason aggódnak. A minisztérium tervei szerint kiemelt kórház Gyulán és Kecskeméten lesz majd. Mindkettő 70 kilométerre van Szarvastól. A 44-es főút a megye egyik legforgalmasabb útja, ezért mentővel is nehéz lesz rajta közlekedni. Szarvasról eddig Orosházára jártak, ez 43 kilométerre van. Békéscsaba pedig 50-re. De egyik helyen sincs kiemelt kórház, pedig a tervek szerint 50 kilométeres körzeten belül lennie kellene.

Nem ez az ország egyetlen régiója, ahol nem teljesül az elv, hogy az ország minden településétől legfeljebb 50 kilométerre legyen egy kiemelt kórház. A kórházszövetség adatai szerint hasonló a helyzet Battonya, Sopron, Siófok környékén, és a Székesfehérvár-Szekszárd-Dunaújváros háromszögben.

November közepén a minisztériumban három nap leforgása alatt tizenkilenccel csökkentették a tervezett súlyponti kórházak számát. Majd bejelentették: 31 kiemelt kórház lesz. Ezt keveslik a szocialisták. Ők két-hárommal többet szeretnének. A minisztériumban azt mondják: nem tudják, lesz-e mégis több kiemelt kórház.

Az egészségügyi bizottság MSZP-s alelnöke híradónknak azt mondta: amíg tartanak az egyeztetések -vagyis szerdáig- nem akar nyilatkozni.

Továbbra is előkészítetlen, és nincs végiggondolva a kórházrendszer átalakítása Mikola István szerint. A Fidesz egészségpolitikusa úgy véli, az viszont örvendetes, hogy az egészségügyi tárca belátta: végrehajthatatlan az a 30 százalékos csökkentés, amellyel a gyógyászati segédeszközök támogatására szánt összeget akarták visszafogni. Végül a tervezettnél kevesebbel, 7 és fél milliárd forinttal csökkentik az állami támogatást.

A korábbi hírekkel ellentétben például nem változik a digitális hallókészülékek és a kerekesszékek támogatása. Ezt az Egészségügyi Minisztérium ma közölte.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!