Mától újra Havazin az RTL Klubon
2006. december 3. 10:08
Mától ismét minden vasárnap délelőtt látható a Havazin című téli magazin műsor az RTL Klubon. Ebben a szezonban egyebek mellett a nagy sí világkupa versenyekről is tudósít a Havazin, és továbbra is számos jótanáccsal várják azokat, akik még nem mozognak otthonosan a havon - mondta a Független Hírügynökségnek a műsor főszerkesztője.
Magyarországon több mint ötszázezren hódolnak a síelés szenvedélyének, így nem véletlen, hogy a tavaly elindult magazinnak magas volt a nézettsége -összegezte az első évadot Dobor Dezső, a Havazin főszerkesztője. Éppen ezért gondolt arra a szórakoztató műsor stábja, hogy a ebben a szezonban emelik a tétet. Az élsport hangsúlyosabb szerephez jut a műsorban, a készítők idén a világkupa versenyekről is tudósítanak, saját kamerával lesznek jelen a nagy megmérettetéseken, és ahogyan a Forma 1-es versenyeknél, megmutatják a téli sport hátterét is.
Hazai versenyekről, rendezvényekről is láthatnak a nézők összefoglalókat. Januárban például a Média Kupáról számolnak be a műsor készítői, februárban pedig a mindenki számára nyitott amatőr sí versenyről. A versenyek végső időpontját és helyszínét a műsor internetes oldalán - a www.havazin.hu - tüntetik fel a szervezők.
Van állandóság is a műsorban, hangsúlyozta Dobor Dezső. A téli magazin készítői ugyanazok, mint tavaly. A két műsorvezető, Valkó Eszter és Kokó december 3-tól minden vasárnap délelőtt 9.35-kor várja a nézőket az RTL Klub csatornáján.