Nyilvános Gergényi válasza
2006. november 28. 14:05
Budapest rendőrfőkapitánya szerint nem volt kudarc a tévéostrom.
Gergényi Péter Bene László országos rendőrfőkapitánynak címzett reagálásában a következőket írja a Magyar Televízió székházának ostromáról készült jelentésre reagálva:
„A kialakult tömegrendezvényt megelőzően sem nyílt, sem titkos információ nem állt rendelkezésünkre. Sem a titkosszolgálatoktól, sem a társszervektől jelzést nem kaptunk. A vizsgálóbizottságnak mintegy két hónap állt rendelkezésére a vizsgálódásra és a jelentés elkészítésére, az MTV székházánál történt eseményekre pedig ott, azonnal reagálni, intézkedni kellett” – mondta Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány.
A főkapitány nem ért egyet a bizottság azon megállapításával, hogy szeptember 17-én a Kossuth téren kialakult demonstráció a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó, bejelentés nélkül megtartott rendezvénynek minősülne.
„Megjegyezzük, hogy e jogelméleti kérdés nagy tudású, elismert jogászok részéről is vita tárgyát képezi” – mondta Gergényi Péter.
A jelentés kifogásolja, hogy a Műveleti Terv a Magyar Televíziót és környékét nem nevesíti. Gergényi Péter szerint a terv megfelelően tartalmazza a rendőri erők feladatait, az ahhoz szükséges erőket, eszközöket, mindent, amit a Csapatszolgálati Szabályzat tartalmilag előír, ráadásul a megnevezett hat helyszín mellett a fővárosi hidak és tömegközlekedési útvonalak biztosítására a BRFK külön intézkedési tervet készített – „ám ezt a bizottság nem is említi”.
Az ostromról készül bizottsági jelentés hiányolta a gránátlövő puska, illetve gumilövedék hiányát, erre a főkapitány így reagált: „a Szabadság téri események és azoknak rendőri kezelése nem gyakorlat volt, ahol felállított hipotézisre készítünk rendőrszakmai megoldásokat, hanem egy, a Rendőrség által soha nem tapasztalt háborús helyzet, amely úgy alakult ki, hogy előre arról senki nem tudott, nem is tudhatott gránátlövő puskával vagy gumilövedékkel felkészülni”.
Gergényi Péter azt is leírja, hogy az események után néhány európai főváros rendőrségétől is tájékoztatást kértek, hogy náluk hozzávetőlegesen mennyi ideig tartott a tömegoszlatás elrendelése, illetve a rend helyreállítása. Kivétel nélkül mindegyik válasz a fővárosi rendőrséget igazolta, szakmai szempontból reálisnak tartották a megoldást.
A főkapitány jelentésének utolsó oldalán elfogultságot jelentett be a bizottságot vezető Ignácz István, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjével szemben, melyet így indokolt: „…nem várható el objektív és elfogulatlan véleményalkotás olyan főkapitánytól, aki az elmúlt évek során - nem titkoltan - a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetői beosztására pályázik, hiszen minden eddigi budapesti főkapitányi váltás során megjelent a médiában, mint esélyes jelölt”.
A rendőrség honlapján a Gergényi Péter főkapitány reagálására reflektáló bizottsági vélemény is olvasható. A jelentésben határozottan visszautasítják, hogy az öttagú bizottság a vizsgálat lefolytatása előtt vagy az alatt előre véleményt alakított volna ki. A reflexióban többek között az áll, hogy a demonstráció a Kossuth téren szeptember 17-én a délutáni órákban kezdődött, emiatt a BRFK vezetése 18-án már nem hivatkozhat arra, hogy az események váratlanul jelentkeztek. A bizottság tagjainak aláírásával fémjelzett jelentés cáfolja, hogy hipotéziseket állítottak volna fel. A megállapításokat kizárólag a meghallgatott személyek által elmondottakra, a bekért írott és képi úton rögzített dokumentációkra, a rádióforgalmazás hanganyagaira, a jelentésekre, megjelent híranyagokra és a biztonsági kamerák felvételeire alapozták.
A bizottsági reflexió ismét részletesen felsorolja a székháznál történt rendőrségi hibákat, többek között a parancsnokok hibáit, a jogosulatlan feladat-meghatározásokat. A bizottság ezeket a megállapításokat érvekkel és példákkal alátámasztva, továbbra is fenntartja.
Forrás: Független Hírügynökség