Folytatják az egyeztetést a kórházigazgatók

rtl.hu

2006. november 28. 18:13

A nem kiemelt kórházak sorsáról tartottak megbeszélést kedden.

Napok óta kérdéses, hogy mi lesz a Sportkórházzal vagy a Svábhegyi Gyermekkórházzal vagy hogyan változnak az Amerikai úti Idegsebészet feladatai. Ezekre a kérdésekre akartak választ kapni a fővárosi kórházigazgatók a minisztertől. A megbeszélés előtt a minisztérium államtitkára azt mondta, hogy a kórházak jelenlegi formájukban biztosan nem maradnak meg.

'Jelenlegi formájukban nem fenntarthatók, nem működtethetők. Változó a kihasználtságuk. Van olyan országos intézetünk, ahol 50 százalék körüli a kihasználtság'– mondta Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára.

A megbeszélés három órásra nyúlt, és a kórházvezetők nem nagyon mondtak semmit. A Sportkórház igazgatója is csak annyit mondott: tárgyalni fognak.

„Azt mondta a miniszter, fontosak az értékek” – mondta Berkes István, a Sportkórház főigazgatója.

Az Országos Idegsebészeti Intézet vezetője szerint: az biztos, hogy 341 helyen nem lesz többé az országban idegsebészet, és az országos intézetet is megnyirbálják.

„60 ezer ágy helyett 43 ezer lesz” – mondta dr. Nyáry István, az Országos Idegsebészeti Intézet vezetője.

A kórházvezetők az egyeztetést hamarosan tovább folytatják a miniszterrel.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!