2006. november 26. 15:33

A nyilvántartás szerint nem ott megy az út, ahol valójában van.

Már saját pincéjéhez is alig jut el a bokodi polgármester, annyit nézegeti az oszlopokat. A falubeli gazdák örülnek a villanynak, de azt mondják, hogy az út közepére rakott oszlopok miatt mostantól nehezebb lesz részegen lejönni a hegyről. A viccelődés helyett a polgármester inkább bosszankodik.

„Most rendeltük meg az engedélyeztetési tervet. Szilárd burkolatú utakat szeretnénk egy a zártkertbe kiépíttetni, de így az oszlopok miatt ez elég bonyolult lesz” – mondta Valter Alajos, Bokod polgármestere.

A 60-as években készült földhivatali nyilvántartás szerint nem ott megy az út, ahol valójában található. A korábbi kanyart évek alatt kiegyenesítették a gazdák, az eredeti út egy része pedig ma már magánterület. A villamosvezeték tervezőinek viszont a hivatalos papírok alapján kellett dolgozni. A falusiak értik ezt, csak azt nem, hogy ha négy oszlopot az út oldalára állítottak, miért kellett az ötödiket az út közepére rakni.

Az áramszolgáltató az ügyben nem akart nyilatkozni. A cégtől csak egy közleményt kapott Híradónk, amelyben azt írják, hogy minden szabály szerint történt. A törvények miatt pedig a már kiépített hálózaton nem lehet változtatni.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!