Vigyázni kell a házi disznóvágásnál
2006. november 21. 15:26
Óvatosságra int az ÁNTSZ a november végi disznóvágások idején.
Az utóbbi években szinte mindig nyers, házi pácolású, nem hőkezelt füstölt húsok okozták a hányással és hasmenéssel járó betegséget, a botulizmust. Az ezt okozó méreganyagot a hús vagy húskészítmény belsejében, a pácolás, füstölés vagy a 10 fok feletti tárolás közben elszaporodó baktériumok termelik.
A botulizmus hányással és hasmenéssel jár, néhány nap elteltével azonban idegrendszeri tünetei is jelentkezhetnek. A betegség esetenként akár halállal is végződhet.
A problémák elkerülése érdekében a szakemberek fontosnak tartják, hogy a levágott állatot jól ki kell véreztetni, a húsokat és az abból készülő termékeket higiénikusan kell kezelni, valamint alacsony hőmérsékleten tartani. A bőr tisztításához használt késsel nem szabad a húst darabolni, és ügyelni kell arra, hogy bármiféle szennyeződés kerüljön bele.
A füstölésre szánt húsokat nitrites pác sóval annyi hétig kell, legalább 10 fok alatti hőmérsékleten pácolni, ahány kilogrammosak. Mind a sonkáknál, mind a hurkaféléknél alapszabály a fogyasztást megelőzően elvégzett alapos sütés vagy főzés, ez ugyanis hatástalanítja az esetleg előforduló méreganyagot.
A disznósajt gyorsan romló élelmiszer - két kilogrammnál súlyosabbat nem tanácsos belőle készíteni - rövid időn belül érdemes elfogyasztani, mert a füstölés nem tartósítja megfelelően, és a mérgező anyagot sem hatástalanítja.
Forrás: Független Hírügynökség