2006. november 21. 16:31

Sok fiatal lány álmodik a kifutóról, szombaton esélyt kaptak.

A helyszín a Citadella egyik díszterme. A verseny előtt pár órával a szépségversenyek és mulatók doayen-je, Fásy Ádám énekelget. Fásy úr az elmúlt 15 évét a két legrangosabb szépségverseny szervezésével töltötte, idén azonban megvált ezektől.

Ezen az estén a szép lányokat némi sminkkel teszik még inkább színpadképessé. A tagadhatatlanul csinos mezőnyben szép számmal találunk olyan lányokat, akik még a gimnáziumi iskolapadokat koptatják. Patkó Vivien például nemrég múlt 14 éves. Itt egy 20 éves lány már lépéshátrányban van.

A szupermodellek világában ugyanis az alsó korhatár igencsak lejjebb tolódott. Ma már egy kamaszlány éppen olyan keresett modell lehet, mint egy felnőtt. A magyar lányok közül eddig csak néhánynak sikerült világhírre szert tennie, de a szervező szerint ennél az ügynökségnél minden esélyük meg lesz az álomkarrierre. A lányok közül egyetlen egy kap majd lehetőséget arra, hogy a világverseny New York-i döntőjén részt vegyen majd. A szigorú kritériumoknak azonban csak kevesen felelnek meg, ezért sokan pesszimisták.

Az eredményhirdetés pillanata meglepetést okozott. A 2-es sorszámmal induló Sipos Szilvia sem hitte, hogy nyerhet. Szilvi bízik benne, hogy a világdöntőn is ekkora meglepetés fogja érni, és megvalósulhat végre az, amiről eddig is álmodozott: szupermodell lehet.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!