Miből lehet népszavazás?
2006. november 21. 17:31
Az OVB azt ígéri, szerdáig mind a hét kérdésről állást foglalnak.
A Fidesz október 23-i gyűlésén Orbán Viktor bejelentette: hét kérdésben kezdeményeznek népszavazást. Az Országos Választási Bizottság hétfőn két kérdésről döntött: a testület elfogadta a kórházprivatizációról szóló kérdést, de 7-2 arányban elutasította a tandíjról szólót. Azért, mert az kapcsolatos a kormányprogrammal, amelyről az Alkotmány szerint nem lehet népszavazást kiírni, ráadásul nincs benne időbeli megkötés, ahogy több másik kérdésben sem.
„Más kérdéseknél is felmerülhet majd ez a szempont, ez azt jelenti, hogy egy eredményes és ügydöntő népszavazás esetén nem lehet tudni, hogy a Parlament természetes törvényi kötelezettsége mit jelent” - mondta Szigeti Péter, az OVB elnöke.
Az OVB szerint egy eredményes népszavazás esetén így örökre bevezethetetlenné válna a tandíj. Ez pedig burkolt alkotmánymódosítás. A fennmaradó öt kérdésről ma esti ülésén ismét tárgyal a testület. Az Országos Választási Bizottság elnöke szerint kedden késő este, de legkésőbb szerdán minden kérdésről állást foglalnak. A Fidesz már tegnap jelezte, nem ért egyet a döntéssel, ma pedig bejelentették: minden elutasított kérdés miatt az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
'Mindenképpen az Alkotmánybírósághoz fordulunk, és harcolni fogunk minden kérdésünkért' - mondta Szíjjártó Péter, fideszes országgyűlési képviselő.
Ezután szinte biztos, hogy a kérdések hitelesítése több hónapig is eltarthat.
A kérdések hitelesítése után a népszavazás kezdeményezőinek, azaz a Fidesznek és a KDNP-nek négy hónapja lesz arra, hogy a referendum kiírásához szükséges mennyiségű, azaz kérdésenként 200 ezer aláírást összegyűjtse.