2006. november 21. 16:52

Miért az egyenes, belátható szakaszokon következnek be tragédiák?

Az okok nem mindig az emberi tényezőkre vagy épp az út rossz minőségére vezethetők vissza. Ugyanis a Földben rejlő erők is óriási hatással vannak az emberre. Bolygónk sugárzása, mágnesessége vagy épp a felszín alatt csörgedező vízerek mind-mind befolyásolhatják többek között koncentrációs képességünket.

Babik Klára több mint 10 éve foglalkozik természetgyógyászattal. Egy gép segítségével az emberi szervezet biorezonancia szintjét tudja mérni. Ha ugyanis nem vagyunk harmonikus állapotban, nagyobb az esélyünk, például vezetéskor egy rossz reakcióra.

Egely György kutató mérnököt és a drótból készült eszközt, az úgynevezett „lengyelpálcát” hívtuk segítségül, hogy vízeret keressünk a veszélyesnek mondott útszakaszokon.

6-os út, pár kilométerre Budapesttől. Egyenes, belátható útszakasz, rengeteg autó. 44-es út, nem messze Kecskeméttől, óriási a forgalom, rengeteg kamion közlekedik. Bár itt is sok az egyenes, belátható rész, mégis ezen a 32,9 km-en több a baleset, mint az út többi szakaszán. Itt ebben az évben 5-en haltak meg. Mindkét helyen vízeret mutatott ki a jelző eszköz.

Az okokat még sokáig lehetne kutatni. A balesetekben azonban a vízerek mellett legalább akkora szerepet játszik az emberi figyelmetlenség, az oktalan száguldozás és a KRESZ táblák figyelmen kívül hagyása. Az idén eddig 1020-an vesztették életüket az utakon.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!