Gyereknevelés ragasztóval
2006. november 20. 22:00
Széles, csomagoláshoz használatos ragasztószalaggal rögzítette a székhez az izgő-mozgó, három és öt év körüli gyerekeket egy római óvónő, sőt, aki túl sokat fecsegett, annak a száját is leragasztotta. Legalábbis ezt állítják a szülők több olasz napilapnak is, amelyek hétfőn tették fel internetes oldalaikra az esetről szóló beszámolót.
Az egyik római önkormányzati óvodába járó gyerek szülei néhány gyanús eset után faggatni kezdték a csemetéiket. 'A kislányom gyakran jött úgy haza, hogy a szája körül piros csík volt' - mesélte az egyik anyuka, majd így folytatta: 'Először azt hittem: ételallergia, de aztán a gyermekem egyszer csak kibökte, hogy az óvónő leragasztja a száját, ha sír vagy túl sokat beszél.'
Más gyerekek 'celluxosdit' akartak játszani otthon, és amikor a szülők rákérdeztek, sorban elmondták, hogy az egyik óvónő rendszeresen ragasztócsíkkal akadályozza meg, hogy a növendékek elmászkáljanak a helyükről. Az egyik apuka pedig arról panaszkodott, hogy a kisfia karján nagy véraláfutás éktelenkedett, mert az említett óvónő durván belecsípett.
A pedagógus tagadja, hogy ilyen módszerrel fegyelmezné a gyerekeket. Mint mondta, az óvodai teremben 'nem fordul elő széles ragasztócsík.' A szülők feljelentése szerint azonban húsz tekercs, csomagoláshoz használatos barna ragasztószalag lapult a szekrényben, az oktatási segédanyagok között.
Az oktatási intézményeket felügyelő önkormányzati hivatal vizsgálatot kezdett, a szülők pedig panaszt tettek a római ügyészségen és a kiskorúak bíróságánál is – tudatta a Független Hírügynökség.