Több tízezren adósságcsapdában

rtl.hu

2006. november 16. 22:50

Több mint 30 ezer családnál kapcsolták ki tavaly a fűtést, és 63 ezernél a villanyt, mert nem tudták kifizetni a számlákat.

- Talán annyi reményem van, hogy fánk talán lesz, mert a főnököm is mondta, hogy a raklapokat, meg ilyesmit, ami van selejt, azt mindet elhozhatom – Mondta Heringné Főfai Tünde.- És azt tüzeli?- Azt tüzelem, most is ez van itt, azt hasogatom, úgyhogy egyelőre nincs annyi pénzem, hogy tüzelőt is hozassunk.

- Nekünk luxuskörülményeknek számítanak azok a dolgok, amelyek másoknak természetesek, tehát hogy egy nagy kád forró vízben megfürödjek, hát, én igencsak örülnék neki. Olyan dolgoknak, ami másnak mindennapos és természetes – mondta Baracskai Anita.

Két város, két család, de hasonló a történetük. Mindkét család fázik, mert nincs fűtésük. Többszázezer forintos adósságot halmoztak fel, ezért kikapcsolták náluk a gázt.

A Baracskai család

- És ilyenkor hol laknak a gyerekek, amikor tél van?- Hát megmondom őszintén, hogy egy kicsit összezsúfolódunk, és ezen az ágyon a nappalin, és a franciaágyon szoktunk – mondta Baracskai Károlyné.- Hányan összesen?- Öten- De legalább nem fáznak- Nem, annyira nem, mert beöltözünk.- És mivel fűtenek?- Villanyradiátorral most jelenleg - két éve.- Ezzel az egy radiátorral az egész házat?- Nem, ezt most vettük, még egy van a fürdőszobában, úgyhogy most kettővel. Majd megpróbáljuk, hogy milyen meleg lesz. De hát így is elég húzós a villanyszámla.- Mennyire jön így ki havonta?- 33 ezer forint- Az nagyon sok.- Sok, de valamivel muszáj fűteni. Mert hát nincs gázunk ugye, rezsóval főzök, az is.

Baracsakiék 100 ezer forintból élnek, három gyermeket nevelnek. Pestről költöztek Turára, hogy a gyerekeknek jobb legyen, kertes házban nőhessenek fel. Már bánják.

– Mikor és mitől indult el ez az adóssághalmaz?- Hát, emlékszem rá sajnos, ez már 2001-ben elkezdődött, mikor ideköltöztünk, és nem talált a férjem munkát, hát én mondjuk a gyerekekkel voltam itthon anyasági segélyen, és nem talált egy évig munkát, csak ilyen alkalmi munka volt. Akkor is egy évig villanyradiátorral tudtunk fűteni, akkor nagyon elszállt a villanyszámla, utána talált munkát, de az az időszak azzal telt, hogy amit keresett, az majdnem mind ment abba, hogy törlesszük, amik elmaradtak egy év alatt. Nem sikerült utolérnünk magunkat.

A villanyt végül kifizették, de elmaradtak a gázszámlával, 170 ezer forinttal adósak.

- Egyfolytában idegeskedünk, mert egy perc nyugtunk nincs, hogy most melyik számlát nem tudjuk befizetni, mit kötnek ki, mit visznek el, mivel lesz rosszabb? Hát a gyerekeknek meg annyi, hogy nagyon szégyellik magukat.

Mikor ott jártunk, a 3 gyerekből kettő volt otthon. Krisztián még iskolás. Anita 18 éves, de csak az általános iskolát végezte el. 15 éves kora óta dolgozik, már amikor kap munkát.

- A tankönyveket nem tudom megvenni, meg Gödöllőre szerettem volna járni, ami igaz, hogy nincs messze, de drága az utazás, diákigazolványra sem volt lehetőségem, hogy megcsináltassam, ezért el se kezdtem a sulit, beiratkoztam, de nem jártam be – mondta Baracskai Anita.- Mert nincs rá pénzetek?- Igen, anyuék nem tudják finanszírozni, meg az én munkámból sem futotta rá, merthogy segítek a szüleimnek…Olyan, hogy szó szerint nincs mit enni, olyan nincsen. De olyan elég sűrűn előfordul, hogy egy hétig csak zsíroskenyeret eszünk zsíroskenyérrel, mondjuk utána eléggé kikészül a családnak a gyomra, mikor jön a főtt étel, de hát nem éhezünk. – Mi lenne a vágyatok?– Hát, hogy legyen többször szebb karácsonyunk mint eddig – mondta Baracskai Krisztián.- Mit szeretnél karácsonyra?- Egy telefont- És kapsz szerinted?- Nem, szerintem nem.

- Nekem a nyugalom – mondta Anita. Annyi, hogy tényleg nyugalomban lehessünk, hogy ne azon kelljen idegeskedni, hogy kikötik a gázt, a villanyt vagy mikor kerülünk utcára. Csak legyen egy kis házikó, ahová, ha bemegyünk, tudjuk, hogy a miénk.

A Hering család

Dunavarsányban Tünde épp azt meséli, hogy a nagybátyja a belga királynő testőre volt. Ő pedig fagyoskodik 4 gyermekével. 300 ezer forinttal tartozik a gázműveknek. Ráadásul a férjével is most válnak.

- A fiaim átlukasztották a falat, és egy kályhacsövet dugtunk át a falon, és így van megoldva a fűtésünk egyelőre.- Ez az egy kandalló van?- Ez.- És ezzel fűtik az egész házat?- Igen.- És ez mire elég, mi az, amit befűt?- Reménykedem benne, hogy legalább ezt a két szobát, ahol vagyunk napközben, meg a fürdőszobát befűti.

Tünde ebben a szobában alszik a két kisebbik fiúval. A két nagyobb a másik szobában, egy ágyban. Náluk a fürdés is gondot okoz. – Melegvíz van?- Sajnos nincsen, mert gázbojlerünk volt, mióta ugye itt kikötötték a gázt, azóta nincs melegvizünk sem, és megmondom őszintén, villanyrezsón melegítem a vizet, és így fürdetem meg a fiúkat.- Minden nap?- Hát sajnos minden nap nem lehetséges, minden nap nem tudom fölfűteni a fürdőszobát, mert ilyenkor ki szoktuk hozni az egyik hősugárzót, mert kevés a kandalló- Milyen gyakran szoktak fürödni?- Két naponta, három naponta, ahogy éppen kijön a dolog.

Hideg vízben mosogat, hideg konyhában főz, most épp paprikás krumplit.

- Egy hónapban körülbelül 2 kilo húst veszek meg.- Összesen?- Összesen.- 4 gyerekre?- Igen, sajnos.- És mi az, amit mondjuk hétvégente főz?- Rakott krumpli, paprikás krumpli, krumplis ételek, mert még talán ez a legolcsóbb, és hál’ Istennek a gyerekeim még szeretik a krumplit. De lehet, hogy egy pár év múlva azt mondják, hogy az életbe többet nem kívánjuk a krumplit.

Már a villanyszámlával is elmaradtak, több mint 140 ezer forint a tartozásuk, amit egy hónapon belül ki kellene fizetniük, különben nemcsak hidegben, hanem még sötétben is kell átvészelniük a telet.

– Sajnos nem fog menni, hogy 1 hónap alatt én ezt az összeget ki tudjam fizetni. Tegnap a fiam 10 ezer forintot bevitt a villanyosokhoz, és megkérdezték, hogy csak ennyi? Hát, ha nincs több, akkor honnan teremtsem elő?

Nem egyedi esetek

A két család esete nem egyedi. Tavaly 30 ezernél is több családnál kapcsolták ki a fűtést, vagyis a gázfogyasztók 1 százalékánál. A villanyt pedig 63 ezer családnál, mert nem tudták kifizetni a számlákat. 

A hivatalnál azt mondják: ők csak betartják a törvényeket, a szociális szempontokat nem vehetik figyelembe.  „Itt a hivatalunk, a panaszügyintézés évi 1000-1200 panaszt intéz, abból nagyon sokszor a levél is úgy kezdődik, hogy mi itt nagyon szegények vagyunk, nem tudom kifizetni, és aztán elpanaszolja, hogy miért nem érti a számlát. Ha ki tudná fizetni, valószínűleg értené. Én is azt gondolom, hogy sok ilyen probléma van, de ha emelkednek az árak, biztos, hogy több lesz” – mondta Nagy Tibor, a Magyar Energiahivatal főosztályvezetője.

Látogatóban a szociális államtitkár

Megkértük a szociális államtitkárt, jöjjön el Tündéékhez, és adjon túlélési tanácsot nekik.

- Sajnos kikötötték a gázunkat, a villanyunkat is majdnem, a vizet, azt még egyelőre nem tudom, de ott is elmaradásunk van, de szerintem menjünk beljebb – fogadta Heringné Főfai Tünde a szakállamtitkárt. Ott néhány fokkal melegebb van azért.

Mikor néhány nap múlva visszamentünk az államtitkárral, már a kandalló sem működött Tündééknél. Így bent a szobában alig néhány fokkal volt melegebb, mint kint az udvaron.

– Szépen lassacskán mentünk lefelé, és volt olyan, hogy ezt a számlát arrébb kellett tolni, mert nem tudjuk befizetni – panaszolta Tünde.

- Amikor már megtörténik a baj, arra a minisztériumnak van-e programja vagy egyáltalán dolga-e? – kérdeztük az államtitkárt.- Az, hogy ennyire elfajultak, ilyen fizetési nehézségeik vannak, nagyrészt magának is köszönhető. Nem intézte, amikor még intézhető, nem járt utána, amikor még utánajárható, most nem mondjuk azt, hogy magának köszönheti, egye meg, nehéz most bármit is mondani, de nagyrészt a felnőttek tehetnek arról, hogy a család ide jutott. Ez nem egy országos probléma, ami országos szinten jellemző, és ezt valahogy kezelni kellene – mondta Forgó Györgyné, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára.

- Tehát legfeljebb az önkormányzatok szintjén kezelhető?- Igen, de már a kezdet kezdetén. Mit kezdjenek most egy többszázezer forintos tartozással, gáz, villany, ami szóba kerül, mindenütt az van, ezek nem egy vagy kéthónapos tartozások.

Állami segítség tehát ilyen helyzetekre nincs, csak a megelőzésben tudnak majd segíteni, ha a parlament módosítja a szociális törvényt.

Az államtitkár szerint Tündéék esete egyáltalán nem tipikus, és a család számos támogatásra jogosult.

- A gázártámogatásra tulajdonképpen jogosultak, megint más, hogy most nem tudják azt érvényesíteni, mert kikötötték a gázt, ha jól értesültem, a lakásfenntartási támogatásban részesülnek, a két gyermek ingyenes étkezési hozzájárulásban részesül.- Lakásfenntartási támogatást nem kapunk egy fillért sem április óta - mondja Tünde.- Majd megnézem, mi a valóság. Amikor voltak a beiskolázási támogatások, a két gyermek után 20 ezer forintos támogatásban részesült, a három gyermek után a családi pótlékot kapja, ami 45 ezer forint havonta, az anyuka a gyereknevelési támogatást kapja, ami szintén egy központi ellátás, ahol 3 kisgyermeket nevelnek.

Azért búcsúzóul az államtitkár még elkéri Tünde telefonszámát, és megígéri: legalább abban megpróbál segíteni, hogy a legnagyobb, 19 éves fiú kaphasson valamilyen ingyenes képzést, hogy utána legyen esélye munkát találni. A riportban megismert két család története pedig az államtitkár szerint intő példa: már a második kifizetetlen számlánál segítséget kell kérni, mert utána szinte lehetetlen, de legalábbis nagyon nehéz menekülni az adósságcsapdából. Pedig tény, hogy az energiaárak tovább emelkednek. Átalakítják a gázártámogatási rendszert is, az indoklás szerint pont azért, hogy a rászorulóknak könnyebb legyen. De abban egyelőre csak bízni lehet, hogy nem kerül egyre több család az adósságcsapda közelébe. 

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!