Gergényi marad
2006. november 13. 19:16
Nem ért egyet a budapesti rendőrfőkapitány nyugdíjazási kérelmével a miniszterelnök.
Januártól mégsem turizmussal foglalkozik Gergényi Péter, és valószínűleg bútorokat sem vesz. Nemrég még azt nyilatkozta, nyugdíjazása után utazási irodába társulna, és megvenné a rendőrségtől bútorait is, amelyeket minden szolgálati helyére magával vitt, de a tervek most meghiúsultak.
„A miniszterelnök úr ma délelőtt irodájába kérette Gergényi Pétert, Budapest főkapitányát, és a találkozón tájékoztatta a főkapitány urat, hogy nem ért egyet nyugdíjazási kérelmével, azt nem támogatta” - mondta Danks Emese kormányszóvivő.
Gyurcsány Ferenc ezután utasította a rendészeti minisztert, hogy ne írja alá Gergényi Péter nyugdíjazási kérelmét. Petrétei József pedig így is tett.
- Főkapitány úr, miniszter úr, illetve miniszterelnök úr döntését tudomásul vette – mondta Jármy Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.- Ezek szerint folytatja a munkát? - kérdeztük.- Így van, hivatalában marad Gergényi Péter vezérőrnagy – tette hozzá a rendőrségi szóvivő.
Szűkszavúan nyilatkozott a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, de még így is többet mondott, mint maga a főkapitány, ő ugyanis egyáltalán nem kommentálta a döntést.
Gergényi Péter múlt szerdán kérte nyugdíjazását, információink szerint azután, hogy az MTV ostromának rendőri intézkedésit vizsgáló szakmai bizottság meghallgatta.
A rendőrséget egyébként az október 23-ai események után sok bírálat érte, az ellenzék elsősorban a rendőri intézkedések szakszerűségét kérdőjelezte meg. A Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában élesen bírálta a kormányfő, amiért nem írta alá Gergényi nyugdíjazási kérelmét.
„Azét a Gergényi Péterét, aki földön fekvő, magatehetetlen embereket a rendőrök lábába akadó tárgyként aposztrofált. Azét a Gergényi Péterét, aki a cáfolhatatlan tévéfelvételek ellenére is letagadta a viperák használatát. Azét a Gergényi Péterét, aki szerint rendben volt, hogy a rendőrei fejmagasságban lövöldözték a gumilövedékeket” – mondta Balogh Zoltán, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
A rendészeti miniszter szűkszavúan kommentálta az elhangzottakat.
„Korábban számos interpellációra adott válasz során, illetőleg az együttes bizottsági ülésen az Ön által felvetettekre választ adtunk. Ehhez képest újabb választ nem kívánunk megfogalmazni. Köszönöm szépen” – mondta Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter.
A kormánypártok és a főpolgármester az elmúlt hetekben végig kiálltak a rendőri vezetők mellett, és Gergényi Pétert továbbra is támogatják a munkájában.