Ökológiai katasztrófa a Rábán?

rtl.hu

2006. november 12. 16:44

Egy osztrák folyón keresztül naponta 70 tonna só kerül a Rábába.

A horgászok szerint lassú kínhalálra ítélik a Rába folyóban élő élőlényeket az osztrákok, ha továbbra is a folyóba vezetik a bőrgyárak szennyvizét. Márpedig a folyóba eresztik a szennyes vizet, amit jelez, hogy Szentgotthárdnál ma is vastag hab úszott a víz tetején. Az osztrák gyárak annak ellenére folytatják a szennyezést, hogy több nemzetközi fórumon is megígérték, hogy megszüntetik a környezetkárosítást, melynek a horgászok szerint már most vannak kézzelfogható jelei.

„Itt az apró élővilágot pusztítja el ez a dolog. Amivel a kishalak táplálkoznak, és ez egy biológiai láncolat. És ha ezt felborítják, akkor nagy bajok lesznek” – mondta Szabó József horgász: 

Nagy bajok márpedig lesznek, mondják a biológusok, akik már csak egy rákfajt találtak a Rábában. Egy olyan fajt ráadásul, mely képes a többi rákot pestissel megfertőzni, és így azokat elpusztítani. A Rábát ráadásul tovább szennyezi egy szintén Ausztriában működő geotermikus erőmű is, melyből magas sótartalmú vizet engednek egy Rábába torkolló folyóba.

Az, hogy az Ausztriában a folyóba kerülő vegyszerek miatt habzik a Rába, csak az egyik probléma. A másik, legalább ekkora gond, hogy Ausztriából -egyes becslések szerint– A Lapincs folyón keresztül naponta 70 tonna só kerül a Rába folyóba.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!