Mobiljukért rabolják ki a gyerekeket
2006. november 10. 17:10
A legtöbb rablást iskolák környékén, a tanítás után követik el.
A gyerekek többségének már van mobilja, és ahogy kilépnek az iskolából, már veszik is elő telefonjukat. Ezt ugyanúgy láthatja bárki, mint ahogy stábunk. De az iskolák környékén olyanok is vannak, akik a telefont nemcsak megnézni akarják.
„Én már hallottam olyanról, hogy elkérték a telefonját, már állítólag elhagyta a telefonját, és pont ugyanolyan modellje van, és amikor odaadta, akkor az egyik visszafogta, hogy ne tudjon utánamenni, és akinél volt a telefon, az meg elrohant” – mondta Solti Ferenc diák.
A rendőrség statisztikája szerint az általános iskolások körében minden napra jut egy mobiltelefon-rablás. A rendőrök ezért felvilágosító programot indítanak, hogy elmondják, hogyan lehet megelőzni az ilyen rablásokat. Rendőrök járják majd az iskolákat, és nemcsak a gyerekekkel, a szülőkkel is beszélni fognak.
„Nem kell engedni a gyermeki kérésnek, hogy a legdrágább, a legújabb típust vegye meg, hogy tudjon MP3-at ejátszani, hogy legyen benne videókamera, hanem egy 14 év alatti gyereknek bőven elég – véleményem szerint –, amin simán el lehet érni őt” – mondta Topa Zoltán, a Budapesti Rendőr-főkapitányság zászlósa.
A kísértés ugyanis annál nagyobb, minél drágább a készülék, vagyis ha a gyerekek telefonja egyszerűbb és olcsóbb, nagyobb biztonságban vannak.