Fiatalok a barikádokon

Egyetemisták a Kossuth téren. Van köztük olyan, aki történelem szakra jár, van, aki politológiára, és olyan is, aki kommunikációra. Van, amelyikük meggyőződéses jobboldalinak vallja magát, és akad, aki balos anarchistának. Ami közös bennünk, hogy október 23-án mindannyian az utcán voltak. Ott voltak az Astoriánál, a Rákóczi úton, és szinte mindannyian ott voltak az Erzsébet hídnál is, ahol a rendzavarók egy része barikádokat épített és kövekkel dobálta a rendőröket. Azért hívtuk őket egy Kossuth téri kávézóba, hogy megtudjuk tőlük, miért. Divinyi Zsombor: - A barátaimmal és ismerőseimmel voltam az Astoriánál, ahol a Szózat befejezése után 10 másodperccel könnygázfelhőbe keveredtem. Szó sem volt arról, hogy én ott tüntetni szeretnék, én kivételesen úgy gondoltam, hogy október 23-ára megőrzök annyi méltóságot, hogy aznap nem tüntetek. Ez másképp alakult a végére.

Gáyer Vera: - Én a Blahán lakom, hazamenni nem tudtam, úgyhogy megnéztem, hogy a barátaim jól vannak-e, és kíváncsiságból még a Ferenciek terére is elmentem, és egyetértettem azokkal, akik kimentek az utcára.

Bencsik János: - Szerettem volna egyrészt kifejezni a felháborodásomat, másrészt szerettem volna személyesen látni azt, amit otthon, a szülővárosomban nem láthatnak, csak tévén.

Papp Réka Kinga: - Egyáltalán nem vagyok jobboldali, anarchista vagyok, de nagyon érdekelt maga a megmozdulás, meg érdekelt, hogy egyáltalán hogy létezik az, hogy Magyarországon, ebben a reakciós skanzenben az emberek tényleg kimennek az utcára. Ez nem egy gyakori dolog.

Tanay Marcell: - Én is hasonlóan, pár baloldali barátom már kint volt több napon át, és ők mondták, hogy a látszat ellenére nem csak nacionalisták meg fasiszták vannak az utcákon, ami számomra kicsit meglepő volt, mert előtte a Szabadság téri eseményeknél szintén kinn voltam az utcákon. Akkor elég negatív tapasztalataim voltak, ezért szintén kíváncsiságból mentem ki, másrészt a kormány elleni totális felháborodást én is átérzem, tehát annyira nehezemre nem esett kimenni a tüntetők közé.

Riporter: - Ti a tüntető tömeg részének gondoljátok magatokat, fogalmazzunk úgy, hogy az illegális tüntetés résztvevőjének, vagy valamiféle kívülállónak?

Papp Réka Kinga: - Vicces lenne azt mondani, hogy kívülálló voltam, mert gyakorlatilag az ott lévő embereknek a túlnyomó többsége kívülálló volt abban az értelemben, hogy nem épített barikádot, nem hordott téglákat, és gyakorlatilag nem csinált semmit, de jelen volt. Tehát gyakorlatilag ezekből a bámészkodókból állt a tömeg jó része. Így hát én is, mint bámészkodó meg bambázó meg résztvevő ember, én is része voltam a tüntetésnek.

Tanay Marcell: - Én az elején valóban kívülállónak éreztem magam, mivel a barátaimmal ideológiailag nem tartoztunk oda, és elhangzottak ott a tüntetők részéről folyamatosan olyan dolgok, amik nézeteimmel tökéletesen ellentétesek, tehát rasszista kijelentések. Ugyanakkor azért együtt szívtuk a könnygázt, és ez változtatott ezen a felálláson, utána pedig a Ferenciek terénél már egy egész más társasággal találkoztam, akikkel sokkal inkább együtt tudtam érezni. És én is a részévé váltam ennek a tüntetésen, a Ferenciek terénél.

Papp Réka Kinga: - Az a kérdés, hogy az embernek ilyen helyzetbe tényleg kötelessége-e hazamenni. Az csak az egyik dolog, hogy a műveleti terület, amire hivatkoznak a rendőrök mai napig, az jogilag nem létezik. Tehát ezzel igazán nem lehet érvelni, ez az egyik. A másik, hogy ki határozza meg azt, hogy egy tüntetésről az embernek haza kell menni, le kell ülni, és az isten tudja, mit csinálni? Miért nem mondják azt, hogy menjünk be egy boltba, s fogyasszunk? Hát ennyire azért nem lehet direkt parancsot adni az embereknek! És én tökéletesen egyetértek azokkal, akik akár a Fidesz-megemlékezés után, akár egy Duna-parti séta után, vagy egy mozi után, vagy egy belvárosi lencse-sólett buli után kimentek a Ferenciek terére, és hangot adtak annak a mélységes felháborodásuknak, ugyan be nem jelentett módon, de hát ez azért elenyésző, szerintem ahhoz képest, hogy azon voltak felháborodva, hogy a rendőrök konkrétan már megint szétverték a tömeget.

Tanay Marcell: - Én magam, amikor megérkeztem a Ferenciek terére, egyből láttam, hogy ez egy illegális tüntetés. Ezt nem lehetett nem látni ugyebár, hatalmas, gyönyörű  barikádok voltak ugye az úton, és szerintem ezt mindenki más is látta, és az is biztos, hogy aki akart, az haza tudott menni. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ez felvállalható, ugyanis mind ez a kis illegalitás semmi ahhoz képest, amit akár a kormányfő, akár a rendőrség követ el mind az írott, mind az erkölcsi joggal szemben.

Riporter: Mit akartatok elérni ott? Mit lehetett egyáltalán elérni? Tehát volt egy többezres tömeg, aki ott állt, volt néhány száz fiatal, egy részük csuklyában, akik barikádokat építettek, meg rendőröket dobáltak. Mit lehet ezzel elérni?

Bencsik János: - Szerintem volt egy ilyen „most vagy soha”-érzés az emberekben. Úgy gondolták, hogy most, ha ebbe nem buknak bele, akkor semmibe.

Riporter: - De mibe, abba hogy dobálnak néhányan, és mögöttük áll néhány ezer ember?

Bencsik János: - Maga az az érzés, most nem akarok számokat mondani, de a csúcsponton biztos, hogy 100-200 ezer ember volt az Astoria környékén. Tehát ott van egy hatalmas tömeg, aki skandálja, hogy „Gyurcsány takarodj!”, akkor lett az emberekben egy olyan érzés, mint ’56-ban, a Köztársaság téren, hogy amikor Nagy Imre kiment, beszélt volna Sólyom László, hogy nyugodjatok meg emberek, menjetek haza, holnap feláll valamilyen bizottság, és akkor mondjuk, ha nem is lesz új választás, de mondjuk történni fog valami.

Riporter: - De micsoda? Mit vártál, hogy kitör a forradalom?

Gáyer Vera: - Hát hogy másnap megnevezik a felelősöket, és lesz ennek következménye.

Bencsik János: - Vagy például jönnek a gazdák, vagy a taxisblokád. Hogy itt lesz valami, hogy másnap nem mennek az emberek munkába. Vagy keresztbe fektetnek két 4-es, 6-ost, és akkor megbénul a forgalom, és nem lesz tej a kisboltban. Megindul valami, mint ’56-ban, hogy a nép azt kiabálja, hogy elég volt, és nem megyek be az egyetemre, nem megyek be dolgozni, és akkor már valamit lépni kell. Mert attól, hogy 100 ezer ember kiabál, attól nem történik semmi. De ha ennek van társadalmi visszhangja, hogyha ezt a társadalom magáénak érzi, és nyilván ebben a médiának nem kis szerepe van, akkor ez valami, mint a puskaporos hordóba a szikra, lehet ez a tüntetés.

Tanay Marcell: - Egyébként egyetértek, nyilván nyugatra, demokratikusabb országokban nem így történik, töredék ennyiért lemondanak a kormányok, de például kevésbé demokratikusabb országokban a komolyabb rendszerváltoztató zavargások így robbannak ki. Nyilván van egy útlezárás, amit nem tud a rendőrség lebontani, lesz több útlezárás, nem mennek, így van az emberek dolgozni, elkezdenek a tömegközlekedési dolgozók sztrájkolni, a rendőrök átállnak. A tüntetéshez nem szokott agyunkkal ez elég hihetetlennek tűnik, de valójában a világban ezermillió példa van.

Riporter: - De hát ti kint voltatok, ott voltatok a Ferenciek terénél. Ti komolyan azt éreztétek, hogy ennek megvan a reális esélye?

Tanay Marcell: - Azért a tömegpszichózis erejét nem szabad alábecsülni…

Gáyer Vera: - Igen, az ember akkor érezte, én éreztem, hogy ez egy csúcspont. Én azt éreztem akkor este, és mások is mondták, hogy nem történhet meg, hogy nem lesz változás.

Riporter: - De nem látod, hogy kevesen vagytok ehhez?

Gáyer Vera: - Nem, nagyon sokan voltunk.

Tanay Marcell: - Te nagyon logikailag állsz hozzá…

Riporter: - Racionálisan.

Tanay Marcell: - Racionálisan, miközben egy ilyen helyzetben a tömegpszichózis, meg az emocionális érzéket abszolút nem szabad ilyen helyzetben lebecsülni.

Gáyer Vera: - Hát éppen ezért volt bennem lelkesedés, mert nem voltunk kevesen. Tehát minden változást egy kisebbség indít el, és én ezt akkor éreztem.

Papp Réka Kinga: - Én a barikádépítők közt voltam, ahol a gyerekek úgy rúgták ki az állványokat, ahogy fel voltak dúcolva a felújításokhoz a házaknak a frontjain, úgy rúgták ki a lécet, hogy keresztbeállt a szemem, hogy ezek szerintem építészek, mert zseniálisak voltak.

Tanay Marcell: - Ez egyértelmű, építőipari munkásgyerekek voltak, mondták is, meg mutatták a dolgokat. Mi is velük tüntettünk, nem az Árpád-sávos tüntetőkkel, akik egyébként 150 méterre a barikádépítőktől lemaradva lóbálták a zászlóikat. Tehát egyértelműen kettévált a tömeg valóban egy békésekre, és egy radikális csoportra.

Riporter: - De azzal ti közösséget vállaltatok a radikálisokkal, ha jól értem, hogy ott voltatok mellettük.

Tanay Marcell: - Igen, igen.

Riporter: - Míg ti azt mondjátok, hogy azokkal, akik köveket dobáltak, meg barikádokat építettek, ti nem vállaltok közösséget. Vagy igen?

Tanay Marcell: - Most a radikálison mit értünk? Az ideológiai radikalizmust, vagy a…

Riporter: Nem, az építőmunkás fiúkat, akik…

Tanay Marcell: - Tehát a cselekedetekben radikálisokkal. Igen. Igen.

Gáyer Vera: - Sajnos ezen az estén úgy tűnt, hogy az ellenség az a rendőrség, és valahogy védekeznünk is kellett.

Riporter: - Nem gondoljátok azt, hogy ami történt, az, hogy ott köveket dobáltak, autókat gyújtottak fel, barikádokat emeltek az elmúlt hetekben, az sokakban félelmet keltett Magyarországon?

Papp Réka Kinga: - Szüleim egész este hívogattak, 11 után abbahagyták, akkor mentem el otthonról, hogy ki ne menjek. Mert ezek itt engem megölnek. Persze hogy félnek. Mindenki fél az ilyesmitől, de nem mi tartjuk őket rettegésben.

Riporter: - Na jó, de önmagában az, hogy ott vannak emberek, és akkor nem ti, ti csak ott álltok, de hogy ott vannak emberek, akik köveket dobálnak, meg autókat gyújtanak fel, ez azért félelmet kelt, és jogosan kelt félelmet az emberekben!

Bencsik János: - Persze, az senkinek nem szimpatikus, hogy autókat gyújtanak fel, meg betörnek kirakatokat, de ez szükségszerű rossz. Tehát ha idáig elfajulnak a dolgok, az ezzel jár.

Tanay Marcell: - Énszerintem a félelemről annyi, hogy van, aki a tüntetőktől fél, és van, aki a gázszámlától fél. És lehet, hogy azok vannak többségben. Egyébként, meg hogy miért nincs itt forradalom, nagyon egyszerű. ’56-ban volt cél, most nincs cél. Hogyha kimész a tüntetésre, szórólapot veszel a kezedbe, nincsenek benne célok. Mit tudom én, a szovjet emlékművet vigyék el a Szabadság térről, meg hasonló rendkívül komoly gazdaságpolitikai célok vannak.

Riporter: - Nézzük egy kicsit a másik oldalról! Van köztetek sok történelem szakos egyetemista. Ugye a forradalmakért meg szoktak halni. Te - mondjuk - meghalnál ezért a forradalomért?

Bencsik János: - Nem tudom, engem, volt az előbb, hogy a szülőknek a hozzáállása, engem anyukám óránként hívott sírva a telefonba, hogy azonnal menjek haza, és próbáltam neki elmagyarázni, hogy miért nem megyek haza. Merthogy 50 évesen sem mennek haza, meg a 85 éves bácsi sem megy haza, én meg nem fogok 21 évesen hazafutni. Tehát valószínűleg ez benne van az emberben, főleg, amikor felfokozott érzelmi állapotban van, hogy vállal olyan kockázatokat, amiket normális körülmények között nem vállalna.

Riporter: - Szerinted ez akár megérné?

Bencsik János: - Hogy az életemet adnám-e a forradalomért? Nem, nem hiszem. Ötven évvel ezelőtt az emberek megéltek két világháborút, tudták hogy kell lőni, teljesen más volt a virtus az emberekben, 19 éves srácok gurultak be Molotov-koktéllal a tank alá, ma ilyen nem hiszem, hogy lenne.

Gáyer Vera: - Anyukám folyamatosan hívott, én mondtam neki, hogy van még két gyereke, de igen, én meg tudnék halni. Ha biztos lennék benne, hogy ennek lenne következménye, hogy változás lenne, akkor én igen.

Riporter: - De mi lenne a változás?

Gáyer Vera: - Hát, hogy az országnak jobb sorsa legyen.

Riporter: - De micsoda? Konkrétan minek kellene történnie, amiért azt mondod, hogy te meg tudnál halni?

Gáyer Vera: - Hát a hazámért meghalok. Tehát hogyha jobb a hazámnak, jobban megy a gazdaság, az emberek boldogabbak.

Riporter: - Te kinn voltál a Ferenciek terén. Te érezted azt, hogy elszántak ennyire az emberek?

Papp Réka Kinga: - Nem, még a barikádokon sem. Azt éreztem, hogy elszántak arra, hogy csináljanak valamit, de hogy meghaljanak, arra nem. Dehát baj is lett volna, hogyha elszántak arra, hogy meghaljanak, mert akkor mindet lelövik, és kész.

Tanay Marcell: - Hát a legelszántabbak azok tényleg a barikádokat építő külvárosi melós gyerekek voltak. Ők mondták is, nagyon megmaradt nekem egy jelenet, amikor hátranézett az egyik a tömegre, mondom, a száz méterrel hátrébb lévő tömegre, azt mondta, ha balhé lesz, ezek mind hazamennek.

Riporter: - Mit tapasztaltok ti, hogy az egyetemeken milyen a hangulat most az eseményekkel kapcsolatban?

Divinyi Zsombor: - Felháborodott. Igazából ugye az én generációm, én legalábbis, úgymond teljes szabadságban nőttünk fel. Tehát én, amikor a tudatomra ébredtem, akkor nem mondták azt, hogy nem mondhatom azt, mert ilyen meg olyan szankciói lesznek, és fel vannak háborodva azon, hogy egy ünneplésbe egyáltalán belelőttek, meg egy tüntetésbe is. Az, hogy a tüntetésbe belelőnek, az megosztja a véleményt, de az ünneplés, az teljesen egybeforrasztja a nézeteket. És még valamin vannak nagyon felháborodva, ahogy én látom, a cinizmuson. Tehát az a cinizmus, amit a budapesti rendőrfőkapitány úr azzal a kijelentésével, hogy a rendőrök nem használtak viperát, amikor több száz szemtanú van rá, valamint több fényképfelvétel is van, amit a média készített, és ezek után azt mondják nekik, hogy nem is használtak viperát…

Bencsik János: - Illetve nem rugdosták meg a földön fekvő embereket, csak átestek rajtuk.

Papp Réka Kinga: - És leesett róluk az azonosítószám. Sorolhatjuk.

Bencsik János: - Hülyének nézik az embert, és ez az ifjúságot még bosszantja, amikor az embernek a pofájába röhögnek.

Riporter: - Megingott egyébként a bizalmatok magában a politikai rendszerben? Hiszen az elmúlt hetekben sokan itt, a Kossuth téren az egész politikai rendszert bírálták. Azt mondták, hogy az egész, úgy ahogy van, rossz.

Divinyi Zsombor: - Ez tudvalevő 16 éve. Ezt nemcsak ők mondják, ezt mindenki mondja. Az ember találkozik egy átlag kádári kisemberrel, ahogy mostanában szokták jellemezni, ő is azt mondja. Vagy egy melóssal. Tehát bármelyik réteget megkérdezi az ember, azt mondja, hogy nem jó ez a rendszer. Nem jó ez a rendszer, hogy nincsen politikai felelősségre vonás. Nem jó az a rendszer, hogy egy választás során nem azt nézem, hogy ki az, akire szavazhatnék, hanem ki az, akire nem szavazok. És akkor csiki-csuki módjára a végén marad egy, jó, akkor rá szavazok. Nemzeti konzervatív ember létemre nehezen tudok választani.

Riporter: - Tehát ti hiányoltok egy igazi nemzeti-konzervatív pártot?

Divinyi Zsombor: - Nem, hiányolom a politikai felelősségnek a rendszerét vagy a fogalmát ebben az országban. Merthogy nincsen.

Riporter: - Oldalaktól függetlenül beszélünk most?

Divinyi Zsombor: - Így van. Nem létezik.

Riporter: - Tehát mindegy, hogy jobboldal vagy baloldal?

Divinyi Zsombor: - Ez abszolút a ’89-es rendszerváltásnak a hibája.

Gáyer Vera: - Igen. Bármi megtörténhet itt. És nem lesz következménye.

Riporter: - De valahol ez vitt benneteket az utcára? Ez az elégedetlenség? Úgy általában a politikai rendszerrel?

Tanay Marcell: - Én biztos vagyok benne, hogy benne volt, és az ott lévő emberekbe, akik tényleg a polgári életüket kockára téve voltak kint a barikádokon. Biztos vagyok benne, hogy benne volt ez a 16 év elégedetlensége, elnyomása, és azért az is, hogy itt Magyarországon soha nem tüntetünk, soha nem szólalunk fel, nincs is ennek hagyománya, nem is nagyon lehet, mert abban a pillanatban kirúgnak a munkahelyünkről, és most itt volt egy lehetőség, hogy kiengedjük a gőzt. Biztos vagyok benne, hogy benne volt.

Gáyer Vera: - Igen, és valahogy úgy tűnt, hogy nemcsak szóval, hanem tettel is meg tudjuk mutatni, hogy ellenezzük azt, ami most folyik a politikai életben.