Doli Jokerrel az iskolai dohányzás ellen

rtl.hu

2006. november 9. 16:15

Felmentést kap a számonkérés alól az, aki aznap nem gyújt rá.

A Zipernovsky Károly Műszaki Szakközépiskolában tíz diák közül hárman rendszeresen rágyújtanak. A tanárok azt mondják, nem használt sem a tilalom, sem a büntetés, ezért indítják be az országban elsőként az Egy Füst Alatt Alapítvány „Doli Joker”-programját.

A Doli Joker egy számonkérés-mentesítő, az alapítványnak pedig az a célja vele, hogy visszaszorítsa az iskolák környékén a dohányzást - mondta Szűts Attila, az Egy Füst Alatt Alapítvány munkatársa.

„Én mint dohányos, én is föl tudom használni ezt, ha aznap nem dohányzom. Szerintem nagyon jó ötlet” – mondta Tas Arnold, az egyik diák.

Azt még nem lehet tudni, hogyan ellenőrzik a diákokat, hogy betartják-e ígéretüket. A tantestület azon is dolgozik még, hogy a diákok pontosan milyen feltételekkel használhatják a kártyát.

„Osztályonként egyelőre egyet engedélyezünk. A diákok tőlem mint iskolai szociális munkástól kérhetik majd el, és egy adott órára” – mondta Propszt Emma szociális munkás.

A témazárókat ugyan nem lehet majd megúszni a Doli Jokerrel, a felelés és a röpdolgozat alól viszont felmentést ad a kártya.

Az iskola udvarán dohányzásellenes büfé működik, ahol a diákok cigarettával fizethetnek a müzli szeletért vagy a kulcstartóért.

Az elmúlt négy napban 160 cigarettát gyűjtöttek össze az iskola udvarán. Többet, mint ugyanennyi idő alatt a pécsi Rockmaratonon. A Doli Jokertől a szervezők azt várják, hogy ez a szám csökkenni fog, és kevesebben dohányoznak az iskolában.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!