A háztartásbeliek és az őstermelők is fizetnek
2006. november 9. 18:23
Mindenkinek fizetnie kell az egészségügyi ellátásért januártól.
Főállású anyukákat és saját földjükön gazdálkodó őstermelőket érint a kormány adómódosítási terve. Több mint egymillió embernek nőnek januártól körülbelül 10 ezer forinttal a havi kiadásai. A pénzügyminiszter szerint mindenkinek fizetnie kell az egészségügyi ellátásért, és ez alól senki sem lehet kivétel. Ezért van szükség a mostani módosításra.
„Van még egy nem nagy létszámú csoport, akik eddig nem járultak hozzá a rendszerhez, és kell még egy lépés, hogy önökkel, akik itt vannak a teremben, egyenrangúak legyenek, és fizetnek egészségügyi hozzájárulást” – mondta Veres János pénzügyminiszter.
Körülbelül 130 ezer úgynevezett háztartásbeli él Magyarországon. Ők főállásban nevelik gyerekeiket, és gondoskodnak családjukról. Eddig az állam fizette helyettük az egészségügyi ellátást. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke délután tárgyalt a pénzügyminiszterrel. Szerinte több tízezer létminimum környékén élő nagycsaládos nem tud havonta ennyivel többet fizetni.
A kormány holnap nyújtja be az adócsomag módosításait a parlamentnek. Hogy pontosan kiknek és mennyi egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie januártól, akkor derül ki.
Fidesz: „mást ígértek!”
A fideszes Varga Mihály arra emlékeztetett, hogy a kormány azt ígérte, nem lesz több adóemelés, most azonban egy újabb ilyen javaslattal állt elő. A fideszes politikus szerint a módosítás éppen azokat érinti, akik amúgy is nehéz helyzetben vannak.