Három tűz, hat sérült
2006. november 8. 18:17
Tűzoltók sérültek meg egy üvegház oltása közben, és tűz volt egy gyorsétteremben.
Budapesten éjszaka a 12. kerületben kigyulladt egy családi ház a melléképülettel együtt. Az épületben többen voltak, ezért gyorsan kellett cselekedniük a tűzoltóknak. Még arra sem volt idejük, hogy megvárják az Elmü szakembereit, hogy áramtalanítsák az épületet. Három tűzoltó könnyebben megsérült.
„A kutatás során 2 kolléga áramütést szenvedett, illetve egy kolléga könnyebb térdsérülést szenvedett az oltás során” – mondta Márki László, a Fővárosi Tűzoltóság őrnagya.
Aztán az 5. kerületben ma délelőtt egy gyorsétterem szagelszívója gyulladt ki. 40 tűzoltó 8 autóval érkezett azonnal a helyszínre.
„A gyorsétterem szagelszívójában keletkezett a tűz. Az elszívócsövön keresztül továbbterjedt a tetőszerkezetre” – mondta Bandur Pál, a Fővárosi Tűzoltóság századosa.
Az étterem három alkalmazottját könnyű füstmérgezéssel szállították kórházba. A tűzoltók szerint a tűz könnyen átterjedhetett volna a tetőszerkezetre is, az étterem feletti lakások azonban üresek, senkit sem kellett kiköltöztetni.
Az MSZP 9. kerületi irodájának egyik helyiségbe pedig Molotov-koktélt dobtak be ismeretlenek. Az éjjeli őr üvegcsörömpölésre figyelt fel, amikor berohant az irodába, több bútor már égett. Azonnal értesítette a tűzoltókat, akiknek sikerült megakadályozniuk a tűz továbbterjedését.