Bűnügyi regény adta a gyilkosság ötletét

rtl.hu

2006. október 31. 16:45

A világbajnok fogathajtót és feleségét otthonukban ölték meg.

Egy bűnügyi regényből vette a gyilkosság ötletét a két fiatalember. A könyv története alapján próbálták meg eltüntetni a bizonyítékokat és összezavarni a nyomozókat és az orvosszakértőt.

„Az egyik könyvespolcon a kollegák találtak egy bűnügyi regényt, melynek tartalma nagyban hasonlított a cselekmény elkövetéséhez. Tulajdonképpen az eljárás folyamán ez be is bizonyosodott, hogy szinte tankönyvként használták a cselekmény megtervezésekor, illetve annak végrehajtásakor” – mondta Bodor Tamás, a Jászberényi Rendőrkapitányság hadnagya.

A gyilkosságot a fogathajtó fia jelentette be február 5-én. A segélyhívást a rendőrségen rögzítették: „Azonnal jöjjenek ki! Miért? Megölték a szüleimet… Micsoda? Megölték a szüleimet…”

A fiúnak sokáig biztosnak tűnő alibije volt. Azt állította, egyik barátjával szórakozott a gyilkosság időpontjában. A két barát azonban a kihallgatások alatt egyre többször ellentmondásba keveredett egymással. A 21 éves fiatalembert végül szülei temetése után vette őrizetbe a rendőrség, 15 nappal a gyilkosság után.

A fiatalember és barátja hetekig készült a gyilkosságra, és ezt egy egyébként valóban megtörtént gyilkosságot feldolgozó bűnügyi regény alapján hajtották végre.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!