Gergényi: sikeres volt a rendőri akció
2006. október 30. 17:35
A főkapitányban nem merült fel, hogy távoznia kellene posztjáról.
„Negyedike, legyünk őszinték, egy gyásznap. Mélyen remélem, hogy általános, jogkövető magatartás fogja ezt a napot jellemezni, hiszen ez a kegyelet napja” - Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánynak egyelőre nincs információja arról, hogy egyesek utcai zavargásokra készülnének november 4-én. A rendőrség ennek ellenére felkészült az esetleges rendbontások felszámolására.
Gergényi Péter hosszan beszélt arról is, ő hogyan értékeli az október 23-i eseményeket. Továbbra is azt állítja, összességében véve a rendőri eljárás törvényes és szakszerű volt, még akkor is, ha vannak olyanok, akik úgy érzik, a rendőrök ok nélkül intézkedtek vele szemben: „Sikeresnek lehet nevezni az akciót, mert a közrendet visszaállították, és nem garázda elemek uralják az utcákat. Az, hogy kit milyen sérülés ért, az előbb említett jogszabályi háttérből kiderült, hogy az egyéni felelősséget mi a tömegben nem tudjuk vizsgálni. Aki a tömegben marad, az szándékegységet mutat.”
A főkapitány azt mondja, többször is felszólították arra az utcán lévő embereket, hogy hagyják el a helyszínt. Gergényi Péter szerint aki ezt nem vette komolyan, egyben vállalta a tömegoszlatás következményeit. A rendőrök ellen folyó nyomozások miatt a főkapitányban nem merült fel, hogy távoznia kellene a posztjáról:
„Demokráciában a sikeres rendőri akció után, amit persze lehet vizsgálni, ha valakinek egyéni sérelme van, ilyen sikeres akció után nem hiszem, hogy a parancsnoknak ilyesmin gondolkodnia kellene.”
Gergényi Péter cáfolta azokat a vádakat, amelyek szerint az akcióban részt vevő rendőrök szabálytalanul használtak volna tömegoszlató eszközöket. A viperaként emlegetett botról azt mondta, a rendőröknek is van hasonló, és azt ilyen esetben használhatják is. A fekete maszkot szerinte az arcsérülések elkerülése miatt húzták magukra a rendőrök. Az azonosító szám kitűzését szintén balesetveszélyesnek véli. A főkapitány kérdésünkre többször is azt felelte, szerinte csak feltételezés az, hogy a rendőrök azért vették le az azonosító számukat és húztak maszkot, hogy később ne legyenek felismerhetők.