Már ítélet is született
2006. október 25. 16:47
133 embert vittek be a rendőrségre, 7 embert már el is ítéltek.
Egy fiatalember egy dobbal felszerelkezve indult a Kossuth térre hétfőn. A Jobbik korábbi szóvivőjét a Nádor utcából vitték be a rendőrségre.
„Egy dobbal próbáltam a hangulatot fenntartani, és némileg szítani, de csak a kormánnyal szemben. A rendőrökkel szemben senki semmilyen erőszakot nem alkalmazott” – mondta Novák Előd.
Az ügyészség Novák Előd mellett még 25 másik embert is azzal vádol, hogy nem engedelmeskedett a rendőri felszólításnak vagy éppen kővel dobálta a rendőröket. Eddig 7 embert ítéltek el. Ők pénzbüntetést vagy kétnapi elzárást kaptak.
Az egyik esetben a rendőrök elmentek egy földön fekvő ember mellett. Vannak, akik szerint másokat bántottak is a rendőrök. Eddig négy ilyen feljelentés érkezett az ügyészségre. Az MTV székház ostroma után 35 esetben indult nyomozás.
„Próbálunk a személyek között különbséget tenni, hogy xy-t sikerül-e azonosítani, például azt, aki szemmel láthatóan megüti az elfogott személyt” – mondta Morvai Attila, ügyészségi szóvivő.
Sok rendőr ugyanis maszkot visel a bevetésen. Van, akinek kötelező, de másoknak sem tilos.
„Plexiből van a sisak rostélya, előfordult, hogy ez összetört, és megsérült a rendőr, ezért önvédelemből használták” – mondta Jármy Tibor, a BRFK bűnmegelőzési osztályvezetője.
Azt, hogy az október 23-i események után indul-e rendőrök ellen nyomozás, 3 napon belül dönti el az ügyészség.