2006. október 25. 16:11

Az út átadása után rögtön három baleset is történt az elkerülőn.

Az utat egyelőre csak ideiglenesen adták át. Ez a közútkezelő szerint bevett gyakorlat, ugyanis sokszor csak a forgalmi adatok ismeretében döntik el, hogy valóban kell-e ide jelzőlámpa – úgy, ahogy a rendőrség javasolta.

„Nagyon gyakran előfordul, hogy egy ilyen jellegű beruházásnak a tényleges hatásait csak a tényleges használatba vétel után lehet igazából lemérni” – mondta Virág Mihály, a Közútkezelő Kht. területi igazgatója.

Az elkerülőn nem ez az egyetlen balesetveszélyes csomópont. Egy másik kereszteződést 2004-ben adtak át, ott már halálos baleset is történt. A környéken élők tavaly aláírásgyűjtésbe kezdtek. Körforgalmat akartak táblák helyett, nem jártak sikerrel. A rendőrség szerint jelzőlámpa kellene a forgalmas csomópontokon, hogy csökkenjen a balesetveszély.

„Hogy biztonságosabbá váljon, jónak tartanánk, ha jelzőlámpa lenne ebben a kereszteződésben. Most táblákkal próbálják irányítani a forgalmat” – mondta Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az elkerülő csaknem hat milliárd forintba került. Ha kiderül, hogy a rendőrség kifogásai jogosak, akár át is építhetik a már elkészült kereszteződéseket.

A rendőrség ugyan nem járult hozzá a forgalomba helyezéshez, ez azonban a gyakorlatban semmit sem jelent, hiszen az utat ideiglenesen átadták a forgalomnak. Az egyik kereszteződésben egyébként rögtön az átadást követő néhány órában három baleset is történt.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!