Végveszélyben a vidéki művészmozik
2006. október 20. 10:43
Hamarosan megszűnhetnek a vidéki művészmozik mert nem bírják a versenyt a multiplexekkel és a tv sorozatokkal. Hiába kerül felébe, sőt sokszor harmadába egy jegy az art moziban, egyre kevesebb a néző. A művészfilmeket vetítő helyek csak rendszeres támogatással képesek működni ám ezek sokszor fél éves késéssel érkeznek meg, ez pedig a hagyományos filmszínházak megélhetését veszélyezteti.
Az egyik győri mozinak egy száz és egy negyven fős terme van. Ezekben kizárólag európai művészfilmeket vetítenek, amikre azonban évről – évre egyre kevesebb néző kíváncsi. A 100 fős teremben általában 10- 12-en nézik meg a filmeket. Legutóbb áprilisban volt teltház.
A vidéki artmozik csak rendszeres állami támogatással képesek működni. Ha meg is kapják a pénzt, arra hónapokat kell várni.
„ Sajnos nagyon sokat csúsznak a támogatások. Időben megítélik, de a kifizetések sokszor fél évet csúsznak. Ez nem egyszer a megélhetésünket veszélyezteti” – mondta Hajnal Zoltán, a Hrabal Mozi vezetője.
A vidéki filmszínházak jelenleg egyik napról a másikra élnek. A szakemberek szerint amíg az internetről illegálisan bármilyen film letölthető, addig a művészmoziknak esélyük sincs a túlélésre.