Több mint 4 ezer diák tüntetett

rtl.hu

2006. október 19. 19:39

Ha lesz tandíj, márciusban ismét az utcára vonulnak.

Tárgyalni csak akkor lehet, ha van kivel, és van miről. Tandíjkérdésben még a kompromisszum elvi lehetőségét sem kínálta fel a kormány. A tandíjat bevezető törvénymódosító javaslat is csak azután tudódott ki, hogy benyújtották azt a Parlament elé. A kormány hazudott a diákoknak, hülyének nézte, és becsapta őket - fogalmazott Ekler Gergely, hozzátéve, hogy 2006 tavaszán ugyanis valamennyi parlamenti párt azt ígérte, hogy nem lesz tandíj.

A HÖOK elsősorban a jövő egyetemistái miatt jött a Várba, nekik már egy hatékonyabban finanszírozott, és mindenki számára elérhető felsőoktatásba kell belépniük. Ehhez át kell alakítani a felsőoktatás szerkezetét, illetve a finanszírozást is. A kormánynál mind a bátorság, mind az átgondoltság hiányzik ehhez - ezt már Nagy Zoltán, a HÖOK alelnöke mondta a demonstráción. A reformból egyelőre csak a tandíjat látni, az oktatás egészét érintő változtatásokat nem, így a tandíj nem több mint a hallgatók megsarcolása, amely nem a minőségi felsőoktatást támogatja.

Ha a kormány továbbra sem hajlandó érdemben tárgyalni a HÖOK-kal az elképzeléseikről, akkor újabb demonstrációkra lehet számítani szerte az országban. Lehet, hogy egyedül kevesen vagyunk, de sok társadalmi szervezet érzi, hogy semmibe veszik a követeléseit. A HÖOK velük szeretne összefogni - mondta Nagy Zoltán. Ha nem változik semmi, márciusban újra kezdjük, s ha kell jövő szeptemberben is tüntetni fogunk - tette hozzá Ekler Gergely.

A demonstrációt júliusban kezdte szervezni a Hallgatói Önkormányzat Országos Konferenciája, miután az Országgyűlés elfogadta a felsőoktatási törvény módosítását, benne a tandíj bevezetésével. A hivatalos nevén fejlesztési részhozzájárulást 2008 szeptemberétől kell majd fizetni, alapképzésben évente átlagosan 105 ezer, mesterképzésben pedig 150 ezer forintot. Ettől az intézmények plusz-mínusz 50 százalékkal eltérhetnek. A legjobban teljesítő diákok ugyanakkor mentességet, illetve tanulmányi ösztöndíjat is kapnak, de ennek részleteit még nem lehet tudni. A tandíjból befolyó összeget az egyetemek és főiskolák fejlesztésekre fordíthatják.

A HÖOK tandíjellenes megmozdulására összesen több mint 4 ezer diák gyűlt össze. A fővárosi egyetemeken és főiskolákon kívül Pécsről, Miskolcról, Szegedről, Sopronból, illetve Nyíregyházáról is érkeztek diákok. A békés demonstráció este hat óráig tartott.

Hiller: kell a tandíj

Hiller István szerint túl sok az államilag finanszírozott hallgató, és ez rontja az oktatás minőségét. A miniszter ezt azután mondta, hogy részt vett a Magyar Rektori Konferencia rendkívüli ülésén. A megbeszélésen a felsőoktatási intézmények vezetői továbbra is támogatták a fejlesztési részhozzájárulás bevezetését. Az oktatási miniszter szerint a felsőoktatási reform után csökkenhet a hallgatói létszám, de lesz olyan terület, például a műszaki vagy természettudományos képzés, ahol akár nőhet is. Hiller István a hallgatók demonstrációjáról azt mondta: ehhez mindenkinek joga van.

„Lehet demonstrációt tartani, nekem ezzel semmi bajom nincs. Egyet nem lehet tenni, behunyni a szemünket, és nem látni, hogy elfut mellettünk a világ. A korszerűsítés szükséges. Ebben pedig a hozzájárulás egy rész, de nem az egész” – mondta Hiller István oktatási miniszter.

Forrás: RTL Klub Híradó, Független Hírügynökség

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!