Stonehenge indul a világ új 7 csodája címért

rtl.hu

2006. október 17. 21:31

Körülbelül 50 neopogány druida tartott ünnepséget a dél-angliai Stonehenge-nél kedden. Azt ünnepelték, hogy az 5 ezer éves kőkori kultikus építményt felvették a világ új hét csodájának címére pályázó épületek listájára.

A listán 21 objektum szerepel, erről választják majd ki a hetet, és az eredményt 2007. július 7-én fogják ismertetni. Nagy-Britanniából egyedül Stonhenge szerepel a jelöltek listáján.

Stonehenge olyan híres építményekkel versenyez, mint például a párizsi Eiffel-torony vagy a moszkvai Kreml.

A világ új hét csodájának kiválasztására irányuló New7Wonders (njú-szeven-vonderz) vállalkozást 2000-ben indították el.

A druidák a Nyugat-Európát a rómaiak előtt benépesítő kelták papi osztályának tagjai voltak, akik papok, bírák ás orvosok is voltak egyben. A mai druidák a 18. századi kelta reneszánsz folytatói, újpogányok.

A világ hét csodájaként a különböző korokban sok mindeféle turistacsalogató látványosságot szoktak emlegetni. Az eredeti hét csoda az antik kor hét építménye volt, amelyek közül ma már csak egy áll, a gizai piramis (Kairóban). A többi csoda: a babiloni függőkertek, az ephezoszi Artemis templom, az olimpiai Zeusz szobor, a halikarnasszoszi Mauzóleum, a rhódoszi Kolosszus és az alexandriai világítótorony.  Forrás: AFP, Független Hírügynökség

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!