2006. október 17. 16:20
Kabos Gyula sokszor nemcsak elmondta, hanem hozta is a 'poent'.
„Acsai úr, maga itt marad, két héten keresztül minden nap végignézi, hogy én nem szmokingban zabálom a vacsorám, hanem ingujjban, mit ingujjban, atlétatrikóban, a libasülthöz pedig hagymát eszem, mindenhez hagymát eszem, hagymához is hagymát eszem, a halat pedig késsel fogom enni, két késsel, a feleségem pedig annyit amáliázik, amennyit csak akar, ilyen kövér lesz, és én is ilyen kövér leszek.” Ez az a poén, ami 77 éve nem megy ki a divatból. A hirtelen meggazdagodott kisember újgazdag paródiáján ma is röhög mindenki, még a hirtelen meggazdagodott kisemberek is. A sztori él filmen, színpadon, de a vacsoraasztalnál is, mert ki nem evett már teli pofával hagymát hagymával. Egyedül Kabos Gyula nem dühönghet már azon, hogy 'ellopták a poent'! Ez a poén ugyanis a szó szoros értelmében az övé. Bános Tibor színháztörténész: „Járt a nyakukra, hogy "gyerekek hoztam…nem lehetne ezt eljátszani?" És akkor a Nóti Károly, aki a forgatókönyvíró volt, mondta, hogy "te ez egész jó", és mire oda került a sor, például a vacsorajelentre, hogy "hagymát eszem hagymával", hát ezt a Kabos találta ki! Ez nem volt az eredetiben.” De hát Kabos akkor már nagy sztár volt. Ünnepelt híresség, nem holmi vidéki éhező csepűrágó, ahogyan annak idején képzelték a szülei a színészmesterséget, amikor az ifjú Kann Gyulus a Király utcai szülőházban, szemben a Király Színházzal, bevallotta, hogy színész akar lenni. Gajdó Tamás színháztörténész: „Azt gondolták, hogy ahogy Kabos Gyula pályája is kezdődött: hogy városról városra fog járni, viszi a színészládát, nem lesz cipője, nem lesz ruhája, nem lesz pénze, nem lesz vacsorája, ezek nem anekdoták.” Művésznevén Kabos Gyuláért nem ok nélkül aggódott a kereskedelmi ügynökként dolgozó apa. Fiát könyvelőnek képzelte, de ő állítása szerint a kereskedelmi iskola mellett Rákossi Szidi színitanodáját is látogatta, hogy aztán többek között Szabadkán, majd Nagyváradon albérletből albérletbe megtanulhassa, hogyan koplal egy gyakorlatos színész. Bános Tibor: „Egy 4-5-10, maximum 10 fős társulatokba, volt olyan előadás, ahol 4-5 szerepet is játszott. Hát képzelhetjük, hogy ezek milyen előadások lehettek, de viszont ezek voltak a tanulóévek, itt tanulta meg azt a sok humort, azt a fegyelmet, azt hogy ő maga írta később a filmszerepeit.”
És azt is meg kellett tanulnia, hogy időnként a könnyű a legnehezebb. Szacsvay László színész: „Szokták mondani, hogy operett műfaj, meg könnyűműfaj, hát annál kegyetlenebb, nehezebb dolog nincs! A szakmát – mondták mindig a nagyok, akiket volt szerencsém még néhányukat ismerni életem során – mindig azt mondták, hogy apukám, a szakmát vidéken lehet megtanulni az operettben, mert poént mondani, a ritmust megtanulni, összjátékot megtanulni.”
Kabos elég gyorsan megtanulta. Még Nagyváradon volt színész 26 évesen, amikor kamera elé hívták Budapestre egy Huszár Pufival közös némafilmszkeccsre. Kameraláza már akkor sem nagyon volt. Remekül hozta a cipőkereskedőt. Koltai Róbert színész: „Adva van egy kisember, adva van egy rendkívül mély drámai érzék, hiszen a legnagyobb mulattatás közben is, ahogy mutatják őt elmenni, mikor letolják, és kap egy nagy letolást, akkor a hátával eljátssza a kisembernek az összeroppanását.” Valószínű, hogy ezt ismerte fel a Budapesti Színház igazgatója, Kellér Gyula is, amikor a Tanácsköztársaság évében magához szerződtette a 31 éves komikust. Elindult hát a fővárosi karrier, miután a frissen nősült Kabosnak gyorsan híre ment a városban. Gajdó Tamás: „Kapkodták Kabost! Ha megnézzük a műsorújságokat, akkor szinte mindenhol fellépett, nyilván egyik helyről ment a másikra, nyáron is játszott, és filmszkeccsben is játszott, nagyon jó adottságú színész volt.” Ráadásul állandóan rögtönzött, már csak azért is, nehogy hülyére unja magát az állandó ismétléstől – ahogy ő mondogatta. Bársony Rózsi, Kabos egykori partnere: „Kabos Gyulával nem lehetett játszani, mert tudniillik Kabos Gyula minden este két előadást játszott. Egyet a közönségnek és egyet nekünk, a kollegáinak, minket is szórakoztatni akart. Szóval a tündéri humorával és bájával és rögtönzéseivel.” Egy mai rendezőt valószínű, hogy a szívinfarktus kerülgetne, ha annyit rögtönöznének a színpadon, mint Kabosék tették, de ez annak idején természetes volt. Egymást inspirálták, és egyik a másikra akart licitálni. A szerep sokat alakult az előadások során, és Kabos mindig tudott meglepetéseket okozni. Turai Ida színésznő: „A legharsogóbb nevetéséből a közönségnek egy mozdulattal, egy hanglejtéssel halálos csendet tudott teremteni. A szünetben bejött az öltözőmbe, és gyöngéden gügyögve kérdezte: "nem haragszik Idácska, nem volt túl nagy a pofon?" Mondtam, hogy nem is volt nagy, nem is éreztem. Elgondolkodva csücsörítette a száját, akkor nem voltam jó a szerepbe, mert ennek egy nagy-nagy elkeseredett pofonnak kellett volna lenni! Majd holnap jobban vigyázok! Másnap úgy vágott pofon, hogy utána két napig csöngött a fülem!” Nem ért megsértődni. Ráadásul ezeket a történeteket zabálták a kor színházi folyóiratainak olvasói. A fővárosi vezető színészek minden lépéséről beszámoltak a társasági rovatban. Gajdó Tamás: „Egy extravagáns öltözék, az abszolút, az volt a legelső. Tehát olyan nyakkendő, ami senkinek nincs. Cilinder, a cipő volt még egy nagyon fontos, hogy nagyon jó színe legyen. A feltűnő színű cipő. Aztán az életforma, hogy hol reggelizik, hol ebédel a színész.” Bajor Imre színész: „Akkoriban nem kellett, mert nem volt ennyi médium, nem volt ennyi lehetőség, nem voltak fogpasztareklámok, és a többi. Szóval igazából a művészettel lettek meg csinálva, nem a gagyival.”A Hippolyt főszerepét eredetileg nem is Kabosra, hanem Gózon Gyulára osztották, azzal a megjegyzéssel, hogy nem elég ’előkelő’ színész. A rendező azonban az utolsó pillanatban változtatott. Csortos Gyula Hippolyt szerepében egyszerűen lejátszaná Gózont – mondta –, úgyhogy előkelőség ide vagy oda, győzzön a tehetség. Vogel Erik jelmeztervező: „Rendkívül érdekes ember volt. Egyszerre akarta az összes vágyait teljesíteni! Szélsőséges volt, fantaszta volt! Imádta a krimit, nagyon szerette, és megrögzötten célul tűzte ki, hogy ő ebben a színházban krimit fog játszani, és a közönséget izgatni fogja vele.” Az uzsorások pedig nem voltak türelmesek. Bános Tibor: „A nyomában voltak. Lefoglalták a filmgázsiját, a színházi gázsijának a 60 százalékát, rettenetes volt.”
A Döntő pillanat című filmben egy vidéki színházigazgatót kellett alakítania, aki csődbe vitte színházát. Remekül hozta a figurát – talán nem véletlenül. Gajdó Tamás: „Egész életében ezeket a részleteket törlesztette, tehát lehet, hogy nem is lenne ennyi Kabos-filmünk, ha ő mondjuk egy ilyen konszolidált családban él, és akkor megelégedhetett volna 3-4 filmmel is évente, de így kénytelen volt minden filmben szerepet vállalni, vagy kénytelen volt mindent eljátszani.” Volt az 4-5 film is évente, mert Kabos mintegy 200 ezer pengővel tartozott. Ezenkívül támogatnia kellett két optikus nővérét, szabóként dolgozó öccsét, és eltartania feleségét, neveltlányát és közös fiukat, akit Oxfordba küldött tanulni. Kabos tehát játszott látástól mikulásig. Turai Ida: „A filmezés az egy új dolog volt! És a filmek meglehetősen egyformák voltak. Ő játszotta a Kabos-szerepet, én játszottam a Turai-szerepet. A filmezés az egy kellemes meglepetés volt a színésznek, újdonság, hogy nappal is lehet pénzt keresni, nemcsak este a színházba. Érdekes, most jut eszembe, hogy magázódtunk. Idácska! – úgy hívott, hogy van Idácska? Aztán a felvételek után mindenki rohant a színházba, ahol játszott. Csak a színházat vettük komolyan, az volt az igazi otthonunk.” A filmekben örökké mókázó, vicces Kabos otthon egyáltalán nem volt olyan fenemód vidám. Azt is mondhatnánk, hogy a színészekre akkoriban oly jellemző bohémélet helyett a nyárspolgárok mindennapjait élte. Pesten lakás, és a Balatonon Pista fiáról elnevezett nyaraló. Bános Tibor: „Amikor este hazavergődött, akkor a fürdőkádban kellett a melegvízbe életet lehelni beléje, és ott a feleségével elmondták a napi eseményeket, de már utána aludni kellett, mert reggel 5-kor jött a filmgyár kocsija, és vitte a következő napi forgatáshoz.” A család számára szent volt, egyetlen apró kis szépséghibával. A hölgyet Horváthi Elvirának hívták. Egy fiatal színésznő, aki ha nem is a tehetségével, de lenyűgözte Kabost. Hogy a feleség otthon minderről mit tudott, arról nem szól a fáma, mindenesetre Kabos akkor sem hagyta el a családját, amikor Elvira teherbe esett. Állandóan dolgozni kellett, és miközben Kaboson, a kisemberen nevettek a mozikban, ahogyan félszeg bankigazgatót, vagy hivatalnokot alakít, a civil életében egyre kellemetlenebbül érezte magát. Gajdó Tamás: „Egy hangoskodó társaság egy ilyen szórakozóhelyen elkezdett üvöltözni, hogy zsidó vért akarnak inni. És akkor Kabos megsózta a poharában lévő bort, és odavitte nekik, és azt mondta, hogy uram parancsoljon, itt van, egészségére!” Koltai Róbert: „Úgyhogy az a fájdalom, amit a humor mélyén látunk, az rendkívül mélyről jövő őszinte fájdalom nála is.”
Az 1939-es zsidótörvény értelmében az alkalmazott színészeknek csak 6 százaléka lehetett zsidó származású. Kabos a lázas őskutatás közepette már csak a vásznon bírta megőrizni a humorérzékét - amíg tehette. Bános Tibor: „Akit a színészeti kamara nem igazolt különböző ősökön keresztül, hogy megbízható, és nem ellenség, az többé nem vállalhatott színész- és filmszerepeket.”Bársony Rózsi: „Aztán egy szép napon Gyulánk váratlanul elkezdett angolul beszélni. Mondom: Te angolul tanulsz? Miért? Aztán megtudtuk, hogy ki akar vándorolni Amerikába. Erre egészen meg voltam döbbenve, és mondtam neki, hogy Gyulám, téged itt a közönség annyira szeret, te egy olyan nagy dédelgetett kedvenc vagy, hát miért akarsz elmenni? Ne menj el! Erre a Gyula nagy szomorúan megszólalt, hogy én tudom, hogy mi elől megyek el és miért!” Kerülte az embereket, mogorva lett, félt mindenkitől. A kollégák nyelvétől, akik sikereinek csúcsán még olyan édesek voltak. Egyszerre minden megváltozott. Ünnepeltből üldözött lett, és úgy döntött: nem várja meg, hogy mások döntsenek a sorsáról. A családnak pénzre van szüksége, dolgoznia muszáj, és a magyar Chaplin feleségével együtt elhajózott a nagy Amerikába. Bános Tibor: „Ő azt hitte, hogy az ő filmjei, amik az USÁ-ba valóban eljutottak, játszottak, nézték - egy kis hazai hang, hazai humor -, hogy ő élőben is meg fogja találni a helyét, de nem ez történt.” Kabos – tegyük hozzá joggal – nem bízott senkiben, nem tudott megállapodni az amerikai ügynökökkel. Azzal kecsegtették, hogy rengeteget kereshet, ha kis előadásokkal szórakoztatja a kinti magyar közönséget filmjei levetítése után. Ő önállóan szervezte az előadásokat, és mint egy utazó ügynök járta feleségével és alkalmi társulatával az amerikai vidéket.
Gajdó Tamás: „Ott voltak a nagy filmgyárak, és ontották a filmeket, a magyaroknak a nagy része már elfelejtette a nyelvet, hiába nem tanult meg angolul, de már nem ment el a magyar előadásra, Kabos Gyula filmjei már nem voltak olyan érdekesek, hiszen egy Metro Goldwinn Mayernél, vagy egy Warner fivéreknél forgatottal már nem tudta felvenni a versenyt.” Kabos szervezete két évig bírta a gyakran napi 3-4 előadással járó utazást, idegeskedést és létbizonytalanságot. Békássy István amerikai magyar színész: „Én felajánlottam neki, hogy játsszunk együtt, amit ő nagyon ridegen visszautasított, és folytatta a túráját egyre jelentéktelenebb, kis amatőr színészekkel, úgyhogy a végén egy teljes csődöt mondott ez a túra, napról napra nagyobb lett a veszekedés, és napról napra kevesebb lett a pénz, és a Kabos tekintélyét és morálját teljesen lerombolta anyagilag is és fizikailag erősen tönkrement.” A legnagyobb kisember 54 évesen, 1941-ben halt meg egy amerikai kisvárosban, miután egy próbán szívinfarktust kapott. A halálhírről itthon csak kevesek értesültek. Bános Tibor: „Ki sem szabadott a Kabos Gyula nevét ejteni, sőt, a nyilas lapokban csak a legnagyobb lenézéssel kellett, mint a zsidó Kabos, aki félrevitte az egész magyar színjátszást, szóval minősíthetetlen.” Maradtak tehát a filmek, már amelyiket sikerült rendbe hozni, miután 40 évig porosodtak dohos pincékben. Kabos filmjei ugyanis a szocializmusban sem voltak túlzottan népszerűek. A 80-as években kezdték előhozni őket, de sok film tönkrement. Amit tudtak, megmentettek, ha kellett utószinkronnal, mert elveszett a hang, de Kabost nem olyan könnyű utánozni. Szacsvay László: „Megpróbáltam a figurára rámondani, amit én tudok így kabosul, kicsit utánozni, de hát iszonyú dicséretet kaptam, mert Nemeskürty tanár úr megnézte a filmet átvételkor, és a végén megkérdezte, hogy: és mikor jön a Szacsvay?” A Hippolyt, a lakáj ma is az egyik legnépszerűbb komédia. Biztos siker, legyen az film új szereplőkkel, vagy színdarab. Egyvalami azonban biztos: a színészek feje fölött – átok vagy áldás - ott lebeg Kabos szelleme.
